A haj változása folyamatos
Bár sokan észre sem vesszük, naponta körülbelül 100 hajszálunk hullik ki, így a szőrtüszők folyamatosan a hajciklus különböző szakaszaiban vannak. Sőt, a fejbőrünk különböző részei még másként is öregednek. Vagyis ugyan igaz, hogy a hajunk az idő múlásával következetesen változik, a hétéves ciklus a fejünk egyre kisebb részére vonatkozik. Így pedig felnőttként folyamatosan afelé tartunk, hogy a hajunknak az a része, amely hétévente ciklikusan változik, egyre inkább a tarkónkra korlátozódik.
Mit tehetsz, hogy sokáig ragyogjon a hajad?
Az, hogy milyen a hajunk állapota, nemcsak az életkorunktól függ, hanem az általános egészségi állapotunkat és az életmódunkat is tükrözheti. Vagyis ahogyan arról már korábban is szó volt, a hajunk a természetes ciklusán kívül még számos okból változhat, olyan gyakori tényezőket is belevéve, mint egy új étrend, a rossz stressz vagy az alváshiány. A jó hír viszont az, hogy a hajunkon változtathatunk, és erősebbé tehetjük. Erre jó megoldást jelenthetnek különböző, gyakorlott fodrászok általi hajkezelések, étrend-kiegészítők, vagy olykor szimplán az is, ha változtatunk a hajápolási szokásainkon.
Mindent összevetve tehát, ha jót szeretnél a hajadnak, akkor ápold gondosan, és ha úgy érzed, egy profi fodrász tanácsát is kérd ki, hogyan alakítsd a hajápolási rutinodat.
Emellett amennyire csak lehet, kerüld a hajvasalók, a hajsütővasak használatát, amennyire csak lehet, próbáld meg ritkán festetni a hajad – lehetőleg minőségi alapanyagokkal, megbízható fodrászra bízva -, és néhány havonta vágass a végéből, hogy még könnyebben fel tudjon frissülni. Olvass még a témában
Forrás: independent.co.uk, allure.com
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





