Márta
A haldokló bácsinak csak órái voltak hátra. Feküdt az ágyában, fogtam a kezét. Kinyitotta a szemét, a sarokba bámult és azt motyogta: „Márta”, majd elszenderedett. Pár perc múlva megint felriadt és hangosabban mondta, hogy „Márta” és ekkor éreztem egy fuvallatot a kézfejemen. Borsódzott a hátam, mert éreztem egy jelenlétet, majd a bácsi nagyot sóhajtott és utolsó lélegzetvételével meghalt. Másnap kérdeztem a lányát, ki volt Márta és azt mondta, az anyukája. Örülök, hogy a bácsit a felesége várta odaát.
A nő
Az egyik demens hölgy mindig panaszkodott, hogy a pihenőben sosem hagyja békén egy fekete hajú nő. Senki nem volt fekete hajú az otthonban, sem a lakók, sem a dolgozók között. Aztán az egyik esti műszakomban megpillantottam. Pont úgy nézett ki, ahogy a demens néni leírta. A lábam is földbe gyökerezett és sikítani akartam, mikor lassan felém fordította a fejét, de aztán eltűnt. Soha többet nem mentem be a pihenőbe este egyedül.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
