A Batagaika kráter több százezer éve őrzi jégbe fagyva a múlt titkait. Most az emberi beavatkozások miatt a talaj olvadni kezdett, az egyre táguló szakadék kapu lehet a múltba, vagy a pokolba.
Kapu a múltba
Az egy kilométer hosszú és helyenként 50 méter mély szakadék a sziklás, egyenetlen oldalával tényleg nem e világi látványt nyújt. Nem nehéz megérteni, hogy a helyiek miért nevezik az Alvilág kapujának a krátert. A tudósok azonban más szemmel néznek erre a vidékre: a Batagaika az olvadó permafroszt, azaz örökfagy nyomán kezdett el megnyílni, és mint ilyen, felbecsülhetetlen leleteket tárhat elénk a múltból.
Az eddigi kutatások alapján a kráter oldalának minden egyes rétege értékes információt tartogat a múlt különböző korszakaiból. Emiatt segíthet megérteni a klímaváltozás hatásait, de akár a letűnt korok embereinek életét is. A kutatók most úgy gondolják, hogy a kráter legmélye, a legrégebbi része 650 000 jégbe fagyott év után került a felszínre, így ezzel ez Eurázsia legrégebbi ismert permafrosztja, és a világon is a második legöregebb.
Mi fordítottuk el a kulcsot
A Batagaika permafrosztja hosszú-hosszú ideje nem olvadt fel, a korábbi felmelegedéseket mind kibírta a szibériai jégréteg. Most azonban az emberi beavatkozásnak „köszönhetően” a talaj olvadni kezdett. A területen az ’50-es és ’60-as években nagy mennyiségben termeltek ki fát, a lecsupaszított talaj pedig erőteljesebben melegedett. Emiatt a mostani felmelegedés során a talaj már nem maradt fagypont alatt.
Az olvadó jég vize elpárolgott, a talaj szerkezete megváltozott és a föld az eltűnő jég és víz nyomán beomlott. Attól függően, hogy mekkora volt a talaj víztartalma, más-más mértékben zuhant be a föld, emiatt is lett sajátos, medúza alakú formája a szakadéknak.
A permafrosztot eddig a tőzegréteg védte meg az olvadástól, ennek eltűnésével azonban a szakadék széle becslések szerint évente körülbelül 20-30 méterrel vándorol arrébb, vagyis minden évben ennyivel nyílik szélesebbre az Alvilág kapuja.