Nemrégiben elég jelentősen átalakultak a bevételi forrásaim. Még mindig szerencsésnek mondhatom magam, mert biztonságos, kényelmes életet tudok biztosítani magamnak és a lányomnak, de felnőtt életemben hosszú idő óta most először éreztem azt, hogy valóban, igazán át kell gondolnom, mire költök. Nem pánikszerű spórolásról van szó, inkább egy újfajta tudatosságról: hogy ne csak a pénzemmel bánjak okosan, hanem az örömeimmel is.
A számlák, kötelező kiadások után az a pénz, ami csak az élet élvezetére megy, meglehetősen limitált – és persze még mindig szerencsés vagyok, amiért van. Viszont szigorú rangsort kellett felállítanom, és el kellett döntenem, hogy ebből mi az, amire költeni akarok. Így került a lista élére minden, ami közös élmény: egy vacsora a párommal egy új helyen, egy mozi a lányommal, egy hétvégi kirándulás. Az új ruhák viszont valahol a sor végén maradtak. Nem azért, mert hirtelen közömbös lettem az öltözködés iránt, hanem mert ha választanom kell egy délutáni anya-lánya program, meg egy új blúz között, nem kérdés, hogy a lányomat választom.
Nem szégyellem bevallani: régen nagyon szerettem vásárolni. Egyfajta hobbi volt számomra ez a vadászat – imádtam turkálókban kincsekre bukkanni, vagy lecsapni az új szezon legizgalmasabb darabjaira. A ruhák számomra mindig egyfajta önkifejezést jelentettek. És többnyire nem azért vettem meg őket, mert kellettek, hanem mert örömet okozott, amikor egy új darabot vehettem fel. Olvass még a témában
Éppen ezért az, hogy most már három hónapja nem vettem semmit – ráadásul ez az időszak egy évszakváltást is magában foglal! –, nálam tényleg nagy szó. Tudom, van, akinek ez semmiségnek tűnik, de nekem ez kihívás volt. Olyan, mint lemondani a kávéról, vagy leállni egy hobbival.
Az első hetekben őszintén szólva kicsit nyűgnek is éreztem. Hiányzott a vásárlás öröme, az a kis rituálé, hogy „megajándékozom magam” valamivel, ami szép. Aztán rájöttem, hogy valójában nem a tárgy hiányzik, hanem az érzés, amit akkor éreztem, amikor magamra vehettem egy új ruhát. Ez a felismerés pedig sok mindent megváltoztatott.
Amikor rám tört a vágy, hogy „valami újat” szeretnék, a saját gardróbom elé álltam, és új szemmel kezdtem nézni azt, ami eddig is ott volt. Ez eleinte kényszerű kompromisszumnak tűnt, aztán egyre inkább játékká vált. Hogyan tudok egy régi darabot új életre kelteni? Mit tudok másképp kombinálni, mint eddig?
Kiderült, hogy például az a szürke, kicsit unalmasnak tűnő szoknyám csodásan mutat egy élénk sárga garbóval, amit korábban csak farmerrel hordtam. Vagy hogy a kis bársonyruhám megfordítva is viselhető – a hátkivágásból így lett dekoltázs, és teljesen más hangulatot kapott.
Elkezdtem bátrabban kísérletezni, és sok olyan darabot is elővettem, amiket eddig „nem mertem” hordani, és igazából csak a szekrényben álltak, mióta megvettem őket.
