Hogyan kerültél kapcsolatba a Képmással? Mire utal a név?
Egy ismerősöm ajánlotta a magazint, akkor még olvasóként sem ismertem. Amikor először beléptem a szerkesztőségbe, egy 4-5 négyzetméteres kis tanterembe a budapesti Szent Margit Gimnázium tetőterében, a Képmás név nekem is csak annyit mondott: egy magazin, amely rólam is szól, az én képmásom is. Aztán rájöttem, hogy a kép – mint látvány – és a más mint az ember egyedi és megismételhetetlen volta – is ott játszik a jelentésben. A név így izgalmas kihívássá változott: A nőket szépségipari fogyasztóként, pelenka- és mosószervásárlóként kezelő magazinok világában hogyan lehetne felmutatni egy igazabb női képmást? Olyan tükröt tartani az olvasóinknak, amelyben megláthatják teljes önmagukat, az érdeklődő, érzékeny, művelt, nemcsak a körömdíszítés világában tájékozott nőt.
Melyek voltak a főbb irányváltások/megújulások a 15 év alatt? Olvass még a témában
Az első talán éppen az, hogy elkezdett szakmaivá válni. Öt év alatt, szép lassan a lelkes írni és fotózni tudó munkatársakat újságírók és fotósok váltották föl. A tervezési és nyomdai munkákat profi alvállalkozó cégekkel kezdtük végeztetni. Aztán 2012-ben teljes brand-újítást végeztünk, elkezdtünk úgy tekinteni a Képmásra, mint márkára. Ezeket a változásokat már azzal az elhatározással terveztük, hogy a Salt Comumications lesz a Képmás grafikaitervezője.






