De egyszer azon kaptam magamat, hogy a napjaimat nem az tölti ki, amit én akarok, hanem amit mások akarnak tőlem.
Paradox módon a zaj sokszor nem hangos, és éppen ezért nehéz lefülelni. Néha csak egy sürgető gondolat: „Vasárnap van, de válaszolnom kellene.” Máskor egy apró szorítás a gyomorban: „Ha nem indulok el most rögtön, rám kell majd várni.” Néha pedig a tested jelez: feszül a nyakad, fáj a derekad, zakatol a szíved, nem tudsz mélyet lélegezni. Aztán már ez lesz az alapállapot és mire észbe kapsz, el is tűntél önmagad elől.
A mai világ nem a csendről szól, hiszen a csend nem posztolható, nem mérhető, alapesetben nem is látszik. Éppen ezért a csend ma már bátorság. Mert ha nincs zene, ha nincs csevegés, ha nem szól a háttérben semmi, akkor ott vagy te. Csak te. A gondolataiddal, a hiányaiddal, a kérdéseiddel, azzal, amit halogatsz, amit elnyomsz, amit nem biztos, hogy meg akarsz látni. Minden bejövő üzenet, minden friss hír, minden új értesítés mesterséges sürgősséget kelt, ami felülírja a testünk valódi ritmusát, a lelkünkét meg főleg. Olvass még a témában
Orvosok, civil életben mi volt az az eset, amikor tudtátok, hogy az illetőt azonnal kórházba kell vinnetek?
3 királyfi, 3 kívánság, 3 muskétás: miért szereti az emberi agy ennyire a 3-as számot?
Ezt hozza 2026. május 1. a numerológia szerint: a nap belső csendre hív
„Ha megbetegedtem, leszidott az anyám” – Igaz történetek mérgező családokról
Amikor rám szakadt a csend
Nem tudok konkrét pillanatot mondani, ugyanis nem volt egy hajnali megvilágosodás, sem egy látványos blokk, ami leállított bennem mindent és újratervezésre késztetett. Csak egyszerűen eljött az a pont, amikor már túl sok volt körülöttem a pezsgés. Túl sok volt a program, túl sok a szó, túl sok az elvárás – és túl kevés az én.
Kezdetben feszített a csend, mert minden gondolat, amit próbáltam elkerülni, előjött. A hibáim, a csalódásaim, a félelmeim. De ahogy ott maradtam velük és elkezdtem látni őket, valami történt. Nem hirtelen, nem látványosan, hanem finoman, hétről hétre, hónapról hónapra, majd évről évre. Mintha valami visszatért volna belém, amit elhagytam. Egyfajta belső rend.
