A traumatizáló környezetben élő gyerek gyorsan megtanulja, hogy a túlélés esélye nő, ha nem veteti észre magát: nem szól, nem cselekszik, egyáltalán úgy tesz, mintha itt sem lenne. Mindez talán segíti a túlélést, de biztosan nem segíti azt, hogy felnőttként boldog, teljes életet élj.
Azok, akik a passzivitást választották a túlélés eszközéül, felnőtt korban is érezhetik úgy, hogy ha nem tesznek az álmaik megvalósításáért, ha nem fejezik ki az érzelmeiket, ha nem tesznek semmit, akkor azt sem kockáztatják, hogy valami rosszat tesznek, és elveszítik azt, amijük vagy akijük van.
A feldolgozás ebben az esetben is segíthet, hogy megértsd: cselekedhetsz, beszélhetsz, sőt hibázhatsz is, ettől még továbbra is szerethető ember maradsz, hiszen a hibát nem te, hanem a környezeted követte el.
