A szülők sokszor panaszkodnak arra, hogy gyermekeik nagyon keveset esznek, vagy éppen össze-vissza falatoznak, és főleg ritkán hagyják ott a tányért maradéktalanul.
Ekkor viszont sokan elkövetnek olyan hibákat, amik akár a gyermekek egész életére, jövőbeli étkezési szokásaira hatással lehetnek. Jól emlékszem, nálunk is alapszabály volt, hogy mindent együnk meg, amit kimertünk magunknak, de nem rémlik, hogy ez bármikor kényszer lett volna. Igaz, én nagyon jó étvágyú gyerek voltam, szóval nálam éppen a határszabás másik véglete lehetett problémás.
A kislányom viszont tökéletes példája a madárétkű gyermekeknek: általában egész nap tudna enni, viszont mindig csak egészen keveset. Ráadásul kiszámíthatatlan ritmusban éhezik meg, vannak időszakok, amikor sokkal sűrűbben lesz éhes, máskor viszont egész nap nem hajlandó főtt ételt enni.
Nálunk szinte lehetetlen összehozni egy családi ebédet, mert mire végzek a tálalással és leülnék, addigra ő általában végez. Az elején próbáltam ezen úrrá lenni, főleg, mivel nem ment zökkenőmentesen a hozzátáplálás, ételérzékenység is fellépett nála, valamint mindig csak a minimumot hízta, sokáig tartottam attól, hogy nem eszik eleget. Aztán elengedtem ezt a félelmemet. Nem volt beteges, szépen nőtt, és igazából egyikünk sem egy kifejezetten nagydarab – ő miért lenne más?
Ahogy végignézünk a magyar társadalmon, láthatjuk, hogy a túlsúly nem függ kortól, vagy éppen nemtől. Férfiak és nők, fiúk és lányok, kicsik és nagyok egyaránt elhízottak – többségükben. Olyannyira jelentős problémáról beszélünk, hogy a statisztikák alapján Magyarország a Földön a legelhízottabb nemzetek közé tartozik. Negyedik helyen szerepelünk ezen a nem túl dicsőséges listán.
Ehhez nem csak az országos dietetikai ajánlás, az alapvetően távolról sem egészséges, klasszikus magyar menü, a mozgásszegény életmód és a káros szenvedélyek felelősek: a rossz minták is befolyásolják a súlyunkat.
A tukmálás nem segít
Felmérések alapján minden harmadik család evésre kényszeríti a gyermekét, áll egy, a Bright Side-on megjelent cikkben. Ez a legtöbb esetben azt jelenti, hogy a gyermekeknek többet kell enniük, mint amennyit maguktól elfogyasztanának.
Egyszer láttam egy érdekes, témába vágó műsort, abban azt vizsgálták, hogy a kisgyermekek mikor esznek többet: ha naponta kevesebbszer, vagy ha többször esznek? Az ételeket feltálalták, a gyermekek akkor ettek, amikor akartak és annyit, amennyit akartak.
Kiderült, hogy azok, akik ritkábban ültek le enni, szinte teljesen ugyanannyit ettek, mint azok, akik többször álltak neki falatozni. Az viszont bizonyítást nyert, hogy az összes kisgyermek korának megfelelő mennyiségű kalóriát vett magához – ösztönösen tudták, mikor mennyire van szükségük.
Már csak ezért is értelmetlen a tukmálás, egyszerűen nem szükséges, hogy erőltessük az evést. Elég, ha magunkra gondolunk: nekünk is vannak napok, amikor többet ennénk, máskor viszont fel sem tűnik, hogy kimaradt a reggeli. De miért rossz, ha erőltetjük, hogy a gyerekek többet egyenek, mint amennyi jól esik nekik?
Lehet, hogy nem alakítanak ki egészséges kapcsolatot az étellel
A gyermekeknek meg kell adni az esélyt arra, hogy intuitívan étkezhessenek, legalább otthon, ha az óvodában, iskolában erre egyébként sajnos nem nagyon van lehetőségük.
Fontos, hogy elsajátítsák a készségét annak, hogy észrevegyék, mikor éhesek, mikor laktak jól, miből mennyit szeretnének fogyasztani.
Persze tisztába kell jönniük azzal, hogy amikor a testük jól lakott, akkor ideje befejezniük az étkezést. Nem számít, ha többet vettek a tányérjukra, mert azt visszatehetik, megehetik később. Ugyanígy, ha kevesebbet mertek, mint amennyi elegendőnek bizonyul, merhetnek újra.