A gyermekkori traumák hatással vannak az idegrendszeri fejlődésre, a válaszkész nevelés azonban csökkentheti ezek hatását egy új tanulmány szerint.
A Notre Dame Egyetem laborja által végzett tízéves longitudinális vizsgálat az emberi faj fejlődési rendszerét vizsgálta a gyerekek felnevelésével kapcsolatban, amit angolul evolved developmental niche-nek EDN-nek neveznek a tudományban – ez az ösztönös gondoskodást, a válaszkész nevelést, tulajdonképpen az ösztönös, magunkkal hozott utódnevelési mintákat jelenti.
Az EDN legtöbb komponensének gyökerei az emlősökben több mint 75 millió évesek. Segítettek őseinknek az alkalmazkodásban (túlélni, gyarapodni és szaporodni, generációkon át leküzdve az ezen összetevők nélküli riválisokat). Azt tapasztalták, hogy a gyermekkorban kialakult EDN összefügg a gyermek és a felnőtt egészségével – fiziológiai, mentális, szociális és erkölcsi szinten is.
Az EDN kisgyermekek esetében nyugtató pre- és perinatális élményeket, kiterjedt szeretetteljes érintést, igény szerinti szoptatást, barátságos, támogató és biztonságos szociális légkört, több stabil, reagáló gondozót, önirányított társas játékot, természetbe merülést és kapcsolódást, valamint rutint foglal magában.
Világszerte elmondható, hogy az ezeket az összetevőket biztosító társadalmaknak boldogabb, egészségesebb felnőtt tagjai vannak. Az iparosodott nemzetek eltávolodtak ezeknek az összetevőknek a biztosításától, különösen a kisgyermekek számára, akiknek arra a legnagyobb szükség van, és sajnos nem ritkán mérgező stressz jelenik meg a gyakorlatok helyén.
Mi a helyzet a negatív tapasztalatokkal?
A negatív gyermekkori tapasztalatok (adverse childhood experiences – ACE) a toxikus stressz egy sajátos formái. A tipikus mérések szerint az ACE-k közé tartozik a fizikai, szexuális és érzelmi bántalmazás; a családon belüli erőszak; fizikai vagy érzelmi elhanyagolás; szülői kábítószer-függőség vagy mentális betegség; és a szülők válása vagy börtönbe zárása. Becslések szerint a felnőttek körülbelül kétharmada tapasztalt már egy vagy több ACE-t. A populációs vizsgálatokban az ACE-k nagyobb száma növeli a rossz egészségi állapot, sőt a korai halálozás valószínűségét is.
Egy újonnan publikált tanulmányban megvizsgálták a kialakult EDN-t és az ACE-ket. Ez az első olyan tanulmány, amely összehasonlítja az ACE-k hatását és az EDN fejlődésének történetét a felnőttek fiziológiai szabályozására. Több mint 100 nő számolt be EDN- és ACE-történetéről. Az EDN történetét az otthoni klímára vonatkozó gyakorisági kérdésekkel mérték (6 negatív, 4 pozitív érzelemre hivatkozva), ide értve a válaszkész gondoskodást, a családi összetartozást, a szabad játéklehetőségeket, a szeretetet és a testi fenyítést (fordított pontozás).
A fiziológiai szabályozást a vagus ideg működésével mérték. A vagális tónus a hőverés és a szívverés közötti változékonyság mértéke a légzési igényekre adott válaszként. A vagus tónusát nagymértékben befolyásolja a korai élettapasztalat, a stabil reszponzív ellátás például támogatja az egészséges fejlődést.
Az eredmények azt mutatják, hogy az EDN többféleképpen mérsékli az ACE-k fiziológiai szabályozásra gyakorolt hatásait. Az EDN-történet mérsékelte (vagy kiegyenlítette) az ACE-k hatásait pihentető és stresszes körülmények között egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a nők rugalmasabban tudtak alkalmazkodni a változó környezethez.
A stresszes időkben, amikor a nőknek fel kellett gyorsítaniuk stresszreakciójukat, hogy egy kihívást jelentő feladatra összpontosíthassanak, az EDN segített ezt egészségesen, nem túlzottan megterhelve megtenni. Aztán, amikor a nőknek pihenniük és megnyugodniuk kellett a stresszmentes időszakokban, az EDN segített nekik alkalmazkodni és megnyugodni is.
Ily módon az EDN-történetben elért magasabb pontszámok fontos szerepet játszottak abban, hogy a nők hogyan alkalmazkodtak a különböző körülményekhez. Az eredmények azt sugallják, hogy ha gyermekkorban erősebb az EDN-történet, az segít a fiziológiai rugalmasság kialakításában, amely a pszichológiai és fiziológiai jólét elengedhetetlen építőköve.
Az eredmények azért fontosak, mert azt mutatják, hogy ha gyermekkorban biztosítjuk az EDN-t, akkor enyhíthetjük a negatív vagy traumatikus élmények hatásait is.