A fürdőszoba gyakran mostohán kezelt része az otthonunknak, hiszen elsősorban tisztálkodásra használjuk, így kevesebb időt töltünk benne. Éppen ezért takarítani sem szeretjük igazán, pedig a baktériumok elkerülése érdekében elengedhetetlen a rendszeres és alapos tisztaság benne. Mivel azonban ez a helyiség a napi felfrissülés színtere, megérdemli, hogy esztétikus és rendezett legyen. Szerencsére rengeteg apró trükk létezik, amellyel ízlésesebbé és dekoratívabbá varázsolhatjuk.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Legyünk őszinték. A fürdőszobára kevesebb figyelmet fordítunk otthon, mint például a konyhánkra, a nappalinkra vagy a közlekedőre. Ennek oka az, hogy a fürdő a házban a legeldugottabb hely, ahová csak célirányosan megyünk be, ha kisebb-nagyobb dolgainkat szeretnénk elintézni, le akarunk zuhanyozni, megmosnánk a fogunkat vagy éppen feltennénk a reggeli make-upot. Éppen ezért kevesebb hangsúlyt is kap a berendezése és a dekorálása.
Ha szeretnéd felfrissíteni a fürdőszobádat, és csodás dekorációt létrehozni benne, mutatunk néhány filléres, okos tippet erre! Egyszerű, megfizethető, és akár egy hétvége alatt kivitelezhető változtatások következnek, melyek amilyen egyszerűek, olyan nagyszerűek.
Koncentrálj a mosdókagylóra
Ha olcsón nagy hatást szeretnél elérni, összpontosítsd a figyelmet egy nagyobb, figyelemfelkeltő elemre – legyen ez a mosdókagyló. A mosdó olyan, mint a fürdőszoba „konyhaszigete”, mely a legtöbb vizuális figyelmet kapja, és megadja az egész tér hangulatát. Ha egy mosdókagyló újszerűnek tűnik, az az egész fürdőnek üdébb megjelenést kölcsönöz. Frissítsd fel a mosdókagyló alatti részt, például az alatta lévő fiókok fogantyújának lecserélésével vagy a csaptelepek kicserélésével, mellyel új színt vihetsz a fürdőd életébe. Tisztítsd meg a mosdókagylót hatásosan: ne általános fertőtlenítés legyen csak, hanem vízkőoldós, súrolópasztás takarítás, mely abszolút csillogást eredményez neki.