Fullasztott a közelségük, de ma már nem is lehetnék hálásabb a jelenlétükért.
Egy másik világ volt, amibe belecsöppentem.
Amikor évekkel ezelőtt (lassan két évtizede, te jó ég) összejöttem a leendőbelimmel, nemcsak egy új kapcsolat kezdődött el az életemben, hanem egy teljesen új családdal is ismerkednem kellett. Már az elején éreztem, hogy ez a közeg más lesz. Az volt az első benyomásom, hogy „túl közel van”. A párom, aki akkor már harmincéves volt, szinte minden nap beszélt a szüleivel és hetente többször is találkoztak. Az én húszéves fejemmel ez akkor egyszerűen túl soknak tűnt. Fullasztónak. Azt éreztem, hogy itt valami nincs rendben.
Anyukám is megerősített: ez (főleg akkoriban, amikor már a húszas éveink elején is ciki volt otthon lakni) igazi vörös zászlónak számított. Valaki, aki 30 évesen ennyire közel áll a szüleihez, talán nem tud leválni róluk…
