A folyton mosolygás egy álarc. Igazi vívódások zajlanak mögötte

A folyton mosolygás egy álarc. Igazi vívódások zajlanak mögötte

Címlap / Életmód / Lélek / A folyton mosolygás egy álarc. Igazi vívódások zajlanak mögötte

Te mennyire vagy sebezhető?

Biztos veled is előfordult már, hogy nem a legjobb kedvedben talált meg egy régen látott ismerősöd, esetleg összefutottatok valahol és kényszeredetten kierőltettél magadból egy mosolyt és bájcsevejt. Tulajdonképpen eljátszottad, hogy veled minden a legnagyobb rendben van, nem mutattál semmiféle sebezhetőséget. Az emberek erről általában kétféleképpen vélekednek.

Vannak, akik úgy gondolják, egy rég nem látott ismerősre nem akarják rázúdítani minden bajukat, mivel teljesen értelmetlen pár perc erejéig kitárulkozni, majd várni újabb két évet egy esetleges találkozóig. A másik tábor a sebezhetőség felfedésének híve, vagyis hogy merjünk sebezhetővé válni az élet minden pillanatában. Még akkor is, ha eleinte kellemetlenül érezzük magunkat.

Egyik sem jó vagy rossz döntés, és mindegyik mellett szólnak érvek, de talán ebben az esetben is törekedhetünk egy arany középútra. Ha nagyon mélyre nem is ásunk, de akár egy rövidebb beszélgetés során is megmutathatjuk önmagunkat, aktuális nehézségeinket.

Ezáltal nem csak a lelkünkön könnyítünk majd, de képesek leszünk a másikat is megnyitni – és ki tudja, akár még az is kiderülhet, hogy hasonló problémákkal küzd az illető is. Ami viszont biztosan nem vezet sehova, legalábbis a fejlődés irányába biztosan nem, az a folytonos kényszeres mosolygás.

A kényszeres mosoly és ami mögötte van

Mikor beszélgetek valakivel, szeretek igazán rá koncentrálni és éreztetni, hogy nyitott vagyok rá. Hagyom megnyílni addig a pontig, amennyire szeretne kitárulkozni. Azoktól a beszélgetésekből menekülni szoktak, amiket nem érzek őszintének, főleg, ha ismerem a beszélgetőpartnerem hátterét és tudom, összecsaptak a feje felett a hullámok. Ez egy roppant megerőltető feladat úgy neki, mint nekem és csak tovább ront a saját lelki állapotán.

Sokan megbélyegeznek embereket csak azért, mert mernek szomorúak, néha undokok, vagy visszahúzódók lenni. Miközben ők csak nem félnek felvállalni érzéseiket. Persze ez mind akkor működik jól, ha ezzel nem bántanak másokat. Azonban mielőtt teljesen negatív véleménnyel lennénk a kényszeres mosolygókról, jobb, ha előbb megértjük őket. Talán ezáltal sokkal könnyebben tudunk velük kommunikálni, esetleg még kisajtolhatunk belőlük egy őszinte megnyilvánulást is.

Mert feltehetően az ő legnagyobb problémájuk abból fakad, hogy nem tudják felvállalni, hogy sebezhetőek és ők is emberből vannak.

Az önbizalomhiányból fakad

Munkálkodik bennünk egy nagyfokú megfelelési kényszer, amiből nagyon nehéz kiszakadni. A mosoly egy álarc, amit azért kell fenntartani, nehogy sérüljön a róluk kialakított kép. Még abban az esetben sem, ha egy számunkra teljesen idegen ember véleményéről van szó.

A megfelelési kényszer alatt ott lapul egy önbizalomhiány, ami elhiteti az illetővel, hogy ha megmutatja sebezhetőségét, senki nem fogja annyira szeretni, mintha vidám és boldog lenne. Merthogy az emberek szeretnek boldog emberek társaságában lenni.

Ez egy ördögi kör, mert legbelül soha nem lesz őszinte ez a boldog állapot és egy idő után már senki nem tud azonosulni valakivel, akinek nincs egyetlen rossz pillanata sem. Egyszerűen nem életszerű, nem emberi. Ám mindenekelőtt nem elutasításra, vagy negatív megjegyzésekre van szüksége ezeknek az embereknek, hanem sokkal inkább elfogadásra és empátiára. Érezve azt, hogy van, aki előtt nem kell álarcot viselniük, ők is sokkal könnyebben tudják elengedni azt és akár megmutatni sebezhető oldalukat is.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást