Miközben a szexjelenetek, a meztelenség, de még az erőszak is egyre gyakoribbá váltak a filmvásznon – néhány népszerű sorozat esetében azt is nehéz eldönteni, hogy most egy fantasy-t, vagy egy nagyon szokatlan pornófilmet nézünk – még mindig vannak olyan megközelítései a szexnek, amik meglepetést vagy zavart váltanak ki.
Harry Styles azt a filmet kritizálta, melyben ő a főszereplő
A szexjelenetek Michael Grandage My Policeman című filmjében már hónapokkal a film bemutatása előtt a címlapra került. A meleg romantikus alkotás két férfiról szól, az 1950-es években, amikor a férfi homoszexuális szex még bűncselekménynek számított. A filmet népszerűsítő Harry Styles, az egyik főszereplő, egy Rolling Stone interjúban, a melegszexjelenetek „gyengédségének” hiányára panaszkodott, ami heves vitákat váltott ki.
Szerinte a férfiak közötti szex többnyire csak úgy van ábrázolva, hogy két férfi “belecsap” a dologba, és azt mondta, Michael Grandage rendezővel ehelyett azt akarták megmutatni, hogy a melegszex lehet „szeretetteljes és érzékeny”.
Styles véleménye persze nagy visszhangot váltott ki, és az is felmerült, hogy Styles-nak fel kell frissítenie a mozival kapcsolatos ismereteit. AA fősodratú filmekben ugyanis a férfiak közötti bármilyen szexjelenet – nem is beszélve a szexuálisan őszinte filmekről – még mindig meglehetősen ritka. Noha történt előrelépés a reprezentáció terén, a „két férfi belecsap” típusú jelenetek bemutatása még mindig egyfajta filmes tabu Hollywoodban.
Mit mond a szexjelenetekről az LMBTQ+ közösség?
Természetesen, függetlenül attól, hogy a szereplők melegek, leszbikusok vagy az LMBTQ+ közösség más tagjai, körében félő lehet, a mainstream filmekben és tévéműsorokban való queer reprezentációt nem az LMBTQ+ nézőkre gondolva alakítják. Joggal merül fel a kérdés, hogy kiknek szól a film valójában, és milyen sztereotípiákra erősít rá (vagy cáfol meg) a queer szexualitással kapcsolatban. Az LMBTQ+ emberekről, különösen meleg férfiakról szóló filmekről, amelyekben nem szerepel semmilyen szex, gyakran feltételezik, hogy heteroszexuális közönség számára készültek.
Az a döntés, hogy a meleg férfiakat szexmentessé tegyék – mint amilyen Hollywood kedvenc „legjobb meleg barát” sztereotípiája volt – gyakran cinikusnak tűnik, mintha a törékeny heteroszexuális érzékenység megsértésének elkerülésére tervezték volna. „A legutóbbi időkig a meleg férfiak a képernyőn többnyire hangosak, buták és egyfajta királylányok voltak, a leszbikusok pedig „dögösek” és szexeltek a képernyőn – ez volt a metódus” – mondja Richard Lawson, a Vanity Fair vezető kritikusa.
„Tehát ami a szexet illeti, nekünk, queer férfiaknak nem volt annyi szexuális reprezentációnk, mint a leszbikusoknak, de ez azt is jelenti, hogy kevésbé volt rossz a reprezentációnk.”
Sztereotípiák és coming out
Most azonban, hogy egyre gyakoribbá válnak a férfi karakterek közötti szexjelenetek, egyre többet beszélnek ezekről szociológiai kérdésekben is. Lawson például úgy gondolja, hogy túlságosan nagy hangsúlyt fektetnek a melegszexről szóló „coming out” narratívákra és az első tapasztalatokra. (Ez utóbbit Harry Styles legújabb filmje, a My Policeman is ábrázolja). Még mindig ritka az olyan film, mint a Bros, ahol mindkét főszereplő eleve nyíltan meleg.
A coming out történetek különösen vonzóak lehetnek a heteroszexuális nézők számára, mert ez egy egyszerű módja annak, hogy megismertessük a queer szexet és a kapcsolatokat olyan emberekkel, akik esetleg nem ismerik őket.
„Ez egy olyan eszköz, amit gyakran látunk a filmekben: ha a film például az FBI-ról szól, gyakran újoncok érkeznek, mert szükségünk van valakire, akin keresztül követhetjük ezt az élményt” – mondja Lawson. „Igazán nehéz megtalálni azokat a queer filmeket, amelyek nem a coming outról szólnak. És megértem, hogy a coming out nagy része lehet valaki narratívájának, de nem ez az egyetlen rész, amiről beszélni érdemes.”