Minek szurkoljunk a film alatt?
Eddig számunkra az a legnagyobb kérdés, hogy akkor vajon annak kell-e szurkolni majd, hogy a főhősök gátat szabjanak vágyaiknak, és kibírják, hogy ne bújjanak ágyba egymással, vagy végül, miután érzelmileg is közel kerültek egymáshoz, mégis megkockáztassák a testi közeledést is.
Bízunk benne, hogy a film azon túl, hogy megmarad jópofa vígjátéknak kellőképpen rokonszenves és kellőképpen ellenszenves szereplőkkel, azért egy kicsit foglalkozik majd azzal a kérdéssel is, hogy hogyan éli meg a szingliséget vagy éppen a többszereplős viszonyt két mai fiatal, milyen kockázatot jelent az érzelmi elköteleződés vagy éppen a teljes elszigetelődés.
Ha a film ennek a kérdésnek legalább a felszínét is megkapargatja egy kicsit, akkor mi szeretni fogjuk, de randifilmnek vagy egy baráti programnak is remek választás ez a vígjáték, ha nem egy ezerféle módon lefuttatott romantikus sztori újragondolását néznétek, hanem egy mai értelemben vett vagány és dögös love sztorit. Olvass még a témában
Mi van a dolce vita mögött? Péterfy Gergely új regénye megmutatja Olaszország kevésbé ismert arcát
„Szél, ékezet nélküli írás és ha valaki lufit fúj a rágójából” – Mi az a fura dolog, ami indokolatlanul felbőszít?
Így fújd ki a tojást, hogy tartósabb húsvéti dekorációt készíthess belőle
Kripto, baseball, adóbevallás: Dolgok, amiket nem értünk, csak úgy teszünk
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünk6 fitnesz applikáció, amivel formába lendülhetsz az ősszelA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






