Testbeszéd
Különböző kommunikációs elméletek szerint a nem nyelvi kommunikáció az információk átadásának 20, de akár 80 százalékárt is felelhet. Az biztos, hogy az első benyomás kialakításában nem csak annak van nagyon fontos szerepe, hogy mit mondasz, hanem annak is, hogy hogyan mondod.
Éppen ezért már az első kézfogásnál érdemes odafigyelni ezekre a dolgokra: egy nagy mosoly biztosan sokat segít, és az is, ha a kézfogásod erős, határozott, de nem is szorítja satuba a másik kezét.
Amikor bemutatkozol, és a HR-es is bemutatkozik, mindenképpen nézz a szemébe, és a szemkontaktust a későbbiekben is érdemes tartani. Az interjú közben ne ülj görnyedten, húzd ki magad, mert ez magabiztosságot, profizmust sugall, de ne is foglald el az asztal felét, mert úgy tűnhet, öntelt vagy egyenesen agresszív vagy. Olvass még a témában
Ezekre már nem adnak pénzt a mai fiatalok, avagy a Z-generációsok
„Hallgattam, ahogy a bácsi nyögött és lehúzta a WC-t” Ügyfélszolgálatosok vicces beszélgetései
Az orvos elárulja, miért tesz a rostbevitel energikusabbá és egészségesebbé
„Ameddig csak élek, dolgozni fogok!” – Ezért veszélyes ezt mondani
A kezeidet tedd lazán az öledbe, vagy az asztalra, de semmi esetre se babrálj velük, és ne is kulcsold össze őket magad előtt. Ezek a dolgok nem csak a HR-esnek fognak feltűnni, téged is zavartabbá, zárkózottabbá tehetnek, mint amilyen általában vagy.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





