Figyeld a kicsit! Ezek az autizmus első jelei

Figyeld a kicsit! Ezek az autizmus első jelei

Címlap / Életmód / Egészség / Figyeld a kicsit! Ezek az autizmus első jelei

Olyan genetikai eredetű betegségről beszélünk, amelynek jelei kora gyermekkorban jelentkeznek először. Vannak, akik csaknem teljes életet élhetnek vele, másoknál különleges képességekre derül fény, de akadnak mindennapi segítségre szorulók is.

Mikor derül ki?

Az autizmus 80-90 csemete közül egyet érint, és fiúknál ötször gyakoribb. Avatott szemek három éves kor előtt biztosan észreveszik a jeleket.
A betegségre jellemző, hogy a kicsi egy ideig – többnyire 18-24 hónapos koráig – normálisan fejlődik, majd hirtelen megragad ezen a szinten, esetleg visszaesik.

Általános jelek

Folyamatosan ismétlődő mozgás (ringatózás vagy forgás), szemkontaktus és érintés kerülése, kései beszédfejlődés, szavak és kifejezések indokolatlanul gyakori ismétlése, változások miatti túlzott felháborodást.
Jó tudni, hogy ezek körül bármelyik előfordulhat egészséges piciknél is, tehát bár nem szabad egyből autizmusra gondolni, érdemes orvoshoz fordulni.

Panaszok az első évben

Már a kisbabák is társasági lényként élnek, így korán felismerhetővé válnak a környezetre adott válaszokban megnyilvánuló tünetek.
Ilyen lehet az édesanya hangjának figyelmen kívül hagyása, a néven szólításra való reakció hiánya, a szemkontaktus kerülése, a gügyögő beszéd és az ujjal való mutatás elmaradása.

Tünetek a második évben

A második születésnaphoz közeledve egyre észrevehetőbbé válnak az autizmus jelei. Míg az egészséges gyerekek lassan beszélni kezdenek, és lelkesen mutogatnak ujjaikkal az érdekesebbnél érdekesebb ismeretlen dolgokra, az autisták megmaradnak a saját kis világukban.
Amennyiben a baba 16 hónapos koráig egy szót sem ejt ki, másfél évesen sem játszik, nem formál legalább kétszavas mondatokat kétéves korára, illetve nem mutat érdeklődést a külvilág iránt, felmerül a betegség gyanúja.

Egyéb jelek

Az autizmusnak olykor fizikai tünetei is vannak, például emésztési problémák – többnyire szorulás –, illetve alvászavarok.
Gyenge koncentrációs képesség, rossz mozgáskoordináció, izomgyengeség és a normálisnál kisebb karizom-felépítés is árulkodhat a bajról. Az autisták harmada gyakran szenved izomrángástól.

Agyi eltérések

Az autizmus az agy azon részét érinti, amely az érzelmekért, a kommunikációért és a mozgásét felelős. Az érintett csecsemők egy részének a szokásosnál nagyobb méretű a feje és az agya, innen ered a „vízfejűség” népi elnevezés.
A betegség súlyosságát a genetika határozza meg, a tudósok pedig remélik, hogy képalkotó diagnosztikai vizsgálatokkal hamarosan pontosan megállapíthatják a bajt.

Az autizmus megállapítása

Az autista gyerekek jelentős részénél nem diagnosztizálják a betegséget az iskolás évek előtt, ami azt jelenti, hogy életük egyik fontos fejlődési szakaszában nem kapják meg a szükséges segítséget.
A hivatalos ajánlások szerint éppen ezért 9, 18 és 24 hónapos korban, illetve a jelek észlelésekor és családban előforduló beteg esetén orvosi vizsgálat kell.

Az autizmus következményei

A genetikai betegség beszédzavarral, gyenge társasági képességekkel, alacsony intelligenciahányadossal vagy elszigetelődéssel járhat. Nem minden érintettnél jelentkezik az összes felsorolt probléma. Az úgynevezett Asperger-szindróma pedig az az eset, amikor az autizmus gyenge formája kizárólag mások nonverbális kommunikációjának megértési nehézségeiben nyilvánul meg.
Az elszigetelt zsenik betegségének is szokás nevezni, hiszen gyakran kiemelkedő szellemi képességekkel jár. Nagyon fontos, hogy amennyiben a családodban vagy baráti körödben lévő csemeténél felmerül az autizmus gyanúja, a csöndes reménykedés helyett mielőbb forduljanak vele orvoshoz – annál nagyobb lesz ugyanis az esélye a teljes életre.

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!