„Nyuszi voltam lépni, most már más felesége” – Férfiak vallomásai elszalasztott szerelmekről

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Nyuszi voltam lépni, most már más...

„Nyuszi voltam lépni, most már más felesége” – Férfiak vallomásai elszalasztott szerelmekről

Szabadság

26 éves voltam és épp véget ért egy hatéves kapcsolatom. A haverom barátnője bemutatott egy évfolyamtársának és a lánnyal elég volt egymásra nézni, azonnal működött a kémia. Már aznap este megmondtam neki, hogy húszéves korom óta foglalt – és hűséges – voltam hat éven keresztül, ezért most egy kicsit szabad akarok lenni.

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem

Megértette és elindult egy négy hónapon át tartó „barátság extrákkal” felállás, de közben moziba is jártunk, főztünk egymásnak vacsorát, tehát szinte olyan volt, mintha járnánk.

Végül bejelentette, hogy találkozott valakivel, ezért vége a kis egyezségünknek. Egy kávézóban búcsúztunk el egymástól, ő sírt, én pedig sok boldogságot kívántam neki. Ő hét éve Portugáliában él a sráccal, összeházasodtak és éppen terhes az első gyerekükkel. Én azóta sem találtam nála jobbat és szerintem nem is fogok. Ha nem ragaszkodom a „szabadságomhoz”, akkor most velem lenne boldog.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.