Felhő házilag és varázstej: 8 egyszerű tudományos kísérlet gyerekeknek

Felhő házilag és varázstej: 8 egyszerű tudományos kísérlet gyerekeknek

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Felhő házilag és varázstej: 8 egyszerű tudományos kísérlet gyerekeknek

Most, hogy többet vannak otthon a gyerekek és lehet, hogy neked is több időd van, kísérletezhettek egy kicsit. Az a jó a tudományban, hogy a leghétköznapibb dolgokat is megmagyarázza, azonban a hátránya, hogy sokszor nehezen érthető módon teszi ezt.

Néhány egyszerű, otthon is könnyen elvégezhető kísérlettel viszont elámíthatod őket, ráadásul így a tanulás is sokkal izgalmasabbá tehető!

A következő kísérleteket bátran próbáljátok ki otthon – arra azért nem árt figyelni, hogy megfelelő védőfelszerelésetek legyen (szemüveg, kesztyű, kötény), aztán ámulhat az egész család!

Csodás virágok kávéfilterből

A kromatográfia egy keverék különböző részekre osztása – például a filctollakban lévő tintát is szét lehet választani.

Ha csíkokat vagy köröket rajzoltok különböző színekkel egy kávéfilterre, aztán összehajtogatjátok, a végét pedig beleteszitek egy evőkanálnyi vízbe, a víz elindul felfelé a papíron és érdekes pacákat rajzol a filterre.

Csodaszép lesz a végeredmény!

 

Varázstej

Ez a kísérlet is igazán egyszerű és nagyon látványos!

Mindössze annyi a dolgod, hogy egy lapos tányérkába tejet öntesz és belecsepegtetsz különböző színű ételfestékeket.

Ezután cseppents egy kevés mosogatószert egy fogpiszkálóra vagy fültisztítóra és kezdd el keverni vele az ételfestéket.

A kísérlet lényege a felületi feszültség bemutatása, hiszen először nem történik semmi az ételfestékkel, a mosogatószer viszont olyan kémiai reakciót vált ki, ami kihat a felületi feszültségre.

 

Gravitáció és mágnesek

Szuper módja ez az erőhatások bemutatásának.

Először aggass néhány gémkapcsot egy vonalzóra és mutasd meg a gyerekeknek, hogy himbálóznak.

Utána viszont vedd le őket, ragassz néhány mágnest a vonalzóra és mutasd meg, hogyan hat a mágnes ereje a gravitációra: a kapcsok biztos, hogy egyenesen fognak állni, katonás sorban.

 

Egy zacskónyi víz, ceruzákkal átdöfködve

Vegyél egy zacskónyi vizet és gyorsan szúrj át ceruzákat a zacsin.

A lényeg, hogy a zacskó tetejét nagyon erősen fogd össze (ezért a zárható műanyagzacskó a legjobb választás ehhez a kísérlethez).

A kísérlettel akár a számolást vagy a színek nevét is gyakorolhatjátok a kisebbekkel, de akár meg is kérdezheted, szerinte miért nem folyik ki a víz a zacskóból (a megoldás az, hogy a műanyag polimerei a ceruza körül újra összeállnak, egy egy csepp víz sem tud távozni).

 

Instant jég

Ez egy hihetetlenül egyszerű kísérlet!

Tegyél a fagyasztóba egy üveg vizet addig, amíg még folyékony, de majdnem elkezd fagyni. (Ehhez egy fél literes üveg esetében kb. 2 órára lesz szükség, onnan tudod, hogy már kellően lehűlt, hogy amikor megrázod az üveget, kristályok képződnek benne).

Ezt követően vegyél elő egy kerámiatálkát, tegyél rá jeget és lassan kezdd el ráönteni a vizet.

A víz meg fog fagyni, így a gyerekek láthatják a különböző halmazállapotok közötti különbségeket és a kristályok képződését is.

A látványosabb hatás érdekében akár meg is színezheted a vizet ételfestékkel.

 

Rakéta teafilterből

A meleg levegő felfelé száll, ennek bemutatására pedig remek a következő kísérlet.

Vegyél egy teafiltert, vágd le a tetejét és öntsd ki belőle a teát. Ezt követően hajtsd szét, majd tedd egy tányérra és gyújtsd meg a tetejét.

Amikor kellően leég, a filter a levegőbe emelkedik majd, hiszen a vékony papír nagyon könnyű, így a meleg könnyedén felkapja.

 

Lávalámpa

Az olaj, víz és az ételfesték nem keveredik, viszont ha dobsz bele egy savlekötő tablettát, elkezdenek buborékok képződni és pont úgy lebegnek a vízben, mint a lávalámpában.

A tabletta szén-dioxidot képez többek között, ennek hatására képződnek a buborékok.

Egy magas pohárba önts 4 centi vizet, csepegtess bele ételfestéket és önts hozzá annyi olajat, hogy a pohár tetejétől is maradjon 2 centi hely.

Mehet bele a tabletta és már kész is a házi lávalámpa!

 

Házi felhő

Ez szintén egy igazán látványos kísérlet, ami megmutatja, hogyan is képződik az eső.

Önts egy átlátszó pohárba vagy vázába annyi vizet, hogy a 3/4-éig megteljen, majd nyomj a tetejére borotvahabot.

Egy kisebb tálkában keverj össze vizet ételfestékkel, majd a keverékből csepegtess a borotvahabra.

Amikor a hab megtelik, már nem tudja magában tartani a színes vizet és elkezd esni: vagyis a pohárban lévő vizet színezi.

 

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást