Még ma is pontosan emlékszem arra az érzésre, amikor az ember ott áll a bolt közepén, a játszótéren vagy a villamosmegállóban, miközben a gyereke éppen teljes hangerővel üvölt. Szerintem kevés dolog van, ami ilyen sebességgel tudja vészhelyzet üzemmódba állítani az idegrendszert. És ha ez nem lenne elég, hogy rosszul érezd magadat, közben mindenki benneteket néz. Mintha minden tekintet azt üzenné:
„Miért nem neveled meg azt a gyereket?”
Pedig éppen nevelés történik, úgy, ahogyan annak történnie kell, még akkor is, ha a nagyvilág számára ez bizony néha kényelmetlen. A gyerekek ugyanis néha üvöltenek. Ez van.
Amit mi hisztinek hívunk, valójában annak a természetes fejlődési szakasznak a része, amikor a gyerek még egyszerűen nem képes szabályozni az érzelmeit. Az agya még fejlődésben van, az idegrendszere még érik, és azok a dolgok, amelyek nekünk teljesen jelentéktelennek tűnnek – eltört a keksz, nem ő nyomhatta meg a lift gombját, rossz színű poharat kapott –, számára valódi, megélt tragédiák. Nem azért, mert elkényeztetett. Nem azért, mert manipulál. Hanem azért, mert tényleg ennyit bír még el az idegrendszere. Olvass még a témában
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról
Kapcsolatok rajzolása – Hogyan érdemes lezárni?
A diagnózisod lehet ok, de nem kifogás – Miért kezdtük fegyverként használni a pszichológiai terminusokat?
Az örök panaszkodók, a kapcsolati drámázók és az életmódguruk: emberek, akiknek nem adok többé teret az életemben
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
