A szülői „mert én azt mondtam” volt a végső érv
Emlékszel olyan történetre gyerekkorodból, amikor valamit nagyon akartál? Aztán jött a válasz:
– „Nem.”
– „De miért nem?”
– „Mert én azt mondtam.”
Ennyi. Nem volt órákon át tartó magyarázat a határok állításáról, nem volt empatikus beszélgetés a szabályok fontosságáról és a lehetőségek korlátairól. Gyerekként ez elképesztően bosszantó volt, de most, felnőttként (és szülőként) néha irigylem ezt az egyszerűséget. Olvass még a témában
A szüleink nem magyaráztak túl semmit. Nem mondom, hogy ez a helyes (sőt), de a tekintetükből, a hangsúlyból, a „most nem érek rá” arckifejezésből tudtuk, hol a határ. Egy pillantásból tudtuk, hogy elég volt. Ez nem volt jó érzés, de egyfajta belső iránytűt adott: meddig lehet elmenni és hol van a fal.
