A kislányomon már korábban tapasztaltam, hogy a keretek biztonságot jelentenek számára, sokkal kiegyensúlyozottabb, ha rendszerhez, időhöz és fix szokásokhoz alkalmazkodhat. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy felnőttként is ennyire fontosak a megszabott határok az életünkben – egészen addig, amíg az első két hét itthonlét után minden porcikám a fix napirend után nem kiáltott. Muszáj volt, hogy legyen valami rendszer az életünkben, valami, amit irányítani tudunk, és amihez mindannyian alkalmazkodhatunk. Amint ez megtörtént, egyfajta nyugalom telepedett ránk. Még úgyis, hogy alapjaiban továbbra sem tudjuk, mi vár ránk és főleg mikor fognak változni a dolgok körülöttünk. Az tehát látszik, hogy a kontroll, az irányítás kicsiben is iszonyúan sokat nyom a latban, de az ellenkezője is igaz: a kontrollvesztés mindannyiunk vállára teherként nehezedik.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Tudnunk kell, mi történik velünk
Alapvetően spontán vagyok, és jól alkalmazkodom a körülményekhez, de ez a bizonytalanság engem is megviselt – el tudom képzelni, hogy azok, akik sokkal megrögzöttebben ragaszkodnak a rutinjaikhoz, most mennyire kibillentek az egyensúlyukból. Az embereknek úgy általában alapvető szükségletük, hogy tudják, mi fog történni velük. Ez messze nem csak a modern társadalmunkban alapszabály, ahol határ- és munkaidők, vagy éppen találkozók szorítják keretek közé a mindennapjainkat.
Egyszerűen tudunk kell, hogy reggel felkel a Nap és este lenyugszik, hogy ha letelik a szünet, akkor ismét dolgozhatunk, vagy három hét után végre nekivághatunk a várva várt nyaralásnak.
Ehhez képest most abban sem lehetünk biztosak, hogy három hét után lesz még munkánk, abban pedig egyre kevésbé bízhatunk, hogy a lefoglalt nyaralásra tényleg el tudunk majd menni. A bizonytalanság a legmélyebb alapösztöneinket, igényeinket piszkálgatja, és ez mindenkiben feszültséget, szorongást generál.
