A kislányomon már korábban tapasztaltam, hogy a keretek biztonságot jelentenek számára, sokkal kiegyensúlyozottabb, ha rendszerhez, időhöz és fix szokásokhoz alkalmazkodhat. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy felnőttként is ennyire fontosak a megszabott határok az életünkben – egészen addig, amíg az első két hét itthonlét után minden porcikám a fix napirend után nem kiáltott. Muszáj volt, hogy legyen valami rendszer az életünkben, valami, amit irányítani tudunk, és amihez mindannyian alkalmazkodhatunk. Amint ez megtörtént, egyfajta nyugalom telepedett ránk. Még úgyis, hogy alapjaiban továbbra sem tudjuk, mi vár ránk és főleg mikor fognak változni a dolgok körülöttünk. Az tehát látszik, hogy a kontroll, az irányítás kicsiben is iszonyúan sokat nyom a latban, de az ellenkezője is igaz: a kontrollvesztés mindannyiunk vállára teherként nehezedik.
Tudnunk kell, mi történik velünk
Alapvetően spontán vagyok, és jól alkalmazkodom a körülményekhez, de ez a bizonytalanság engem is megviselt – el tudom képzelni, hogy azok, akik sokkal megrögzöttebben ragaszkodnak a rutinjaikhoz, most mennyire kibillentek az egyensúlyukból. Az embereknek úgy általában alapvető szükségletük, hogy tudják, mi fog történni velük. Ez messze nem csak a modern társadalmunkban alapszabály, ahol határ- és munkaidők, vagy éppen találkozók szorítják keretek közé a mindennapjainkat.
Egyszerűen tudunk kell, hogy reggel felkel a Nap és este lenyugszik, hogy ha letelik a szünet, akkor ismét dolgozhatunk, vagy három hét után végre nekivághatunk a várva várt nyaralásnak.
Ehhez képest most abban sem lehetünk biztosak, hogy három hét után lesz még munkánk, abban pedig egyre kevésbé bízhatunk, hogy a lefoglalt nyaralásra tényleg el tudunk majd menni. A bizonytalanság a legmélyebb alapösztöneinket, igényeinket piszkálgatja, és ez mindenkiben feszültséget, szorongást generál.
A nem tudás stresszforrásként működik
Nagyon lényeges, hogy szelektáljunk a ránk zúduló információk között, hiszen abból mostanában túlságosan is sok jut: a vírushelyzet ömlik ránk minden médiából, és az ismerősökkel, családtagokkal is nehéz másról beszélni. Persze ez érthető, hiszen a mindennapjainkat és a jövőnket is alapjaiban határozza meg, hogyan alakul a világjárvány. Ugyan csak kicsiben, de megtapasztaljuk, hogy a nem tudás hogyan működhet stresszforrásként. Ha nem tájékozódunk, nem kerülünk tisztába azzal, mik a tünetek, hogyan lehet védekezni a vírus ellen, vagy éppen mit jelent a kijárási korlátozás és milyen szabályok vonatkoznak arra a helységre, ahol élünk, akkor a bizonytalanság fogja meghatározni a mindennapjainkat.
Amennyiben nem áll elegendő információ a rendelkezésünkre, úgy fogalmunk sem lesz, mire számíthatunk, hogyan döntsünk helyesen – ennek egyenes következménye a pánik és a kapkodás.
Ellenben, ha a lehető legtöbb hasznos információt bezsebeljük, úgy máris saját meglátásunk, ismereteink alapján dönthetünk. Ez lényegében az evolúciós túlélésünk egyik záloga: ismereteket gyűjtünk, következtetéseket vonunk le, és megtesszük a legjobbnak gondolt lépéseket. Azonban amikor fogalmunk sincs arról, mire számíthatunk, nem vagyunk tisztában sem a körülményekkel, sem az időtényezőkkel, akkor éppen ezek az evolúciós ösztönök sérülnek és generálnak feszültséget mindannyiunkban.
Evolúciós ösztönök irányítása alatt
Bár az irányítás alapvető igényünk, most bizonyos kérdések felett el kellett engednünk a kontrollt és hagynunk kell, hogy mások döntsenek helyettünk. Ez már alapvetően sem egyszerű, hiszen a stabilitáshoz mindannyian nagyon ragaszkodunk. Ebben az élethelyzetben mégsem azzal tesszük a legjobbat, ha görcsösen tájékozódunk, vagy éppen ellenállunk, hanem azzal, ha jól alkalmazkodunk. Át kell venni az irányítást ott, ahol lehet (pl. a napirendben), hiszen ez általános megnyugvást hozhat az egész család számára. El kell viszont engedni a koordinálást azokon a területeken, amiket aktuálisan nem irányíthatunk: ilyen pl. a kijárási korlátozás időtartama.
A lelki békéd érdekében az lenne a legjobb, ha a lehető legnagyobb mértékben alkalmazkodni tudnál az adott helyzethez – ezt a mértéket persze az egyéni helyzeted és hozzáállásod fogja meghatározni.
Nem árt viszont szem előtt tartanod, hogy az evolúciós változások, átalakulások során mindig azok a fajok voltak képesek hosszútávon is életben maradni, akik képesek voltak a változásra, az adoptálódásra, a körülményekhez való igazodásra. Természetesen most nem ilyen hatalmas léptékű változásokkal nézünk szembe, de ezek az evolúciós ösztönök munkálkodnak bennünk ebben az új helyzetben is. Fontos, hogy megismerd és megértsd őket, hiszen így sokkal könnyebb elfogadni és idomulni ehhez az új felálláshoz.