Értékek
Mindenkit megtanítanak arra, hogy mi helyes és mi helytelen. Aztán eljön az a pillanat, amikor egy érték egy másik szituációban értéktelen lesz, és fordítva. Minél jobban tágul számukra a világ, annál mérvadóbb a nem családtagok véleménye, értékrendje. Rájönnek, hogy a világ nem fehér és fekete, hanem inkább annak milliónyi változata.
A személyiség kialakulásánál rengeteg információ társul a már meglévőkhöz, és az elvárások, az erőszakos behatások miatt torzul is valamennyire – azaz, tanul, fejlődik, formálódik a személyiség. Ezért fontos, hogy milyen alapokra épülnek a kintről szerzett tapasztalatok.
A fedhetetlenség mítosza: zsákutca
Botorság azt gondolni, hogy gyerekünknek csak jó példát kell mutatnunk. A szülő nem Isten, nem egy mitikus figura, hanem ember, aki esendő. Nem az a feladatunk, hogy azt tanítsuk a gyereknek, hogy úgy nézzen ránk, mint egy szent képre, hanem az, hogy tiszteljen minket értékeinkért.
Ez csak akkor lehetséges, ha – mértékkel – megmutatjuk esendőségünket, mindig beismerjük hibáinkat, korrigáljuk azokat, majd felhívjuk a gyerek figyelmét arra, hogy bizonyos tetteink nem követendők: példát mutatunk, hogyan kell megbékélni saját hibáinkkal, azokat helyén kezelni, javítani rajtuk.
,,Megcsinált” példaképek
Ilyen az a reklámban szereplő anyuka, aki a hónál fehérebbre mossa a zoknit, a baktérium ellen pusztító hadjáratot indít, és mindig mosolyog. Ilyen a filmekben szereplő, hibátlan kisportolt testű, különleges tulajdonságokkal rendelkező főhős. Jobb híján.
Ezeket a karaktereket sokkal könnyebb kiismerni, mint a szomszéd Béluskát, aki 12 évesen virágoskertet csinál anyukájának. Miért egyszerűbb? Mert nem interaktív az ismerkedés egy tévészereplővel: különösebb energia befektetés nélkül – úgy véljük – ismerjük jellemét, nem kell alkalmazkodni hozzá, még az időbeosztásához sem, hiszen csak ,,megidézzük” DVD-n.
A torz példaképek hatása
Nem minden gyerek olyan okos, hogy a média által sugallt példaképek tulajdonságai közül szelektáljon. Egész, kész dolgot lát, de nem látja a részleteket, összefüggéseket, miérteket és inkább úgy gondolkozik: ha neki bevált ez a stílus, lekopírozom az egész személyiséget.
Nem látja, hogy ezek a személyiségek hiányosak, és pont úgy működnek, mint a Barbie baba, amit szeretnénk lábra állítani: statikailag lehetetlen a működése. A lélek dolgai is statikusan épülnek egymásra és fontos a sorrend, az, hogy a valós életben is működjön.
Mesék és a klasszikus írók művei, mint példaképek
A mesékben egyszerű a dolog: van jó és rossz, fehér és fekete. A klasszikus írók művei is ,,megcsinált” példaképek, ám a különbség az, hogy sokkal több eszköze van az írónak a háttér, lelki összetettség bemutatására.
A klasszikus írók klasszikus értékrendet képviselnek – ettől lettek népszerűek – ezeket olvasták a szülők is, és nevelődtek általuk. Egyéb iránt olyan történeteket élhet meg a gyerek a karakterek által – teljes odaadással, saját magát beleszőve – melyekből sértetlenül kerülhet ki. Így, nem kell saját bőrén megtapasztalnia egy rossz döntés következményét.
Legyünk tisztában önmagunkkal!
Példaképre szükség van, az élet bizonyos szakaszaiban. Ám van egy olyan pont, amikor nem jó az, ha példaképekre hagyatkozunk. Láttam olyan felnőttet, aki annyira nem volt magával tisztában, hogy komoly, egész életvitelt meghatározó támaszként használt híres személyiségeket.
Láttam olyat, aki saját komoly jellemhibáját, kóros irigységét próbálta meg leküzdeni úgy, hogy abszolút példaképpé avanzsálta az irigyelt embert. Láttam olyat, aki saját imázsának részévé tett egy olyan embert, aki másoknak megfelelt, ám neki nem volt valódi példaérték. Úgyhogy, ezzel is bánjunk óvatosan… mint mindennel.