Szerelem / Párkapcsolat

Ezért jobb egyedül! A szingliség pszichológiája

A társhiány, tehát a szingliség – teljesen mindegy, hogy kényszer vagy divat okozza – olyan állapot, ami tartósan nem jó. Ezt az állapotot akként éljük meg és aszerint vállaljuk fel, amilyen emberek vagyunk: optimisták avagy pesszimisták. Ennek az állapotnak oka van, sem mentálisan, sem fizikailag nem egészséges, és nem is kifizetődő.

A rossz kódolás

A kiszolgáltatottságra érzékenyek vagyunk, abszolút negatív dologként éljük meg – és félre is magyarázzuk. Ujjal mutogatunk emberekre, akik irányítják a másikat, hatalmuknál fogva.
Azt hangoztatjuk a gyerek előtt, hogy nem jó, ha megmondják nekünk, hogy mit csinálunk. Mindenhogy igyekszünk gyerekünket olyan pozícióba hozni, hogy ne kelljen megélnie egy ilyen ,abszolút’ rossz, másra utalt helyzetet.
Ezzel azt sugalljuk gyerekeinknek, hogy az ő életében a jó(!) döntéseket csak ő egyedül hozhatja meg, és nem szabad bízni senkiben. Ezt a látásmódot a házasságra (is) érvényesnek érzi majd a gyerek.

Alázat, megalázkodás

A világ azt az illúziót táplálja belénk, hogy az egyén, ha valóban akarja, megteremti magának a számára megfelelő környezetet – másképp nem is felnőtt, hisz az egyedül is képes a boldog életre. Olyan illúziót kapunk, amiben nem kell komoly kompromisszumot kötni, nem kell segítséget kérni, nem kell tűrni.
Hibásan, megalázkodásnak nevezzük az olyan helyzetet, amiben függünk a másiktól, ahelyett, hogy (egy bizonyos pontig) egészséges alázatnak éreznénk. Alapvetően nem vagyunk tisztában magunkkal, önértékelési problémákkal küzdünk, és sem magunkkal, sem másokkal nem vagyunk elnézők.

Megelégedettség

A ,szingli’ lét alapvetően önfenntartó létforma, ez pedig hosszútávon csak városi környezetben lehetséges. Ebben a környezetben van lehetőség olyan fizetésre, szórakozási lehetőségre, melyek az egót táplálják, az egyedüllét hamis biztonságát sugallják.
Olyan életet lehet így élni, amiben nem kell hosszútávon alkalmazkodni, nincs szükség arra, hogy komoly erőfeszítéseket tegyünk személyiségünk fejlesztése érdekében. Ám negyven körül már látja az ember, amit kell, de akkor már nehéz jól összecsiszolódni.

Önértékelés és párválasztás

Az egyedüllétnek két oka lehet:
1. Alulértékelve magunkat, nem akarunk kudarcot, ,alul választunk’ ami csalódást okoz, vagy ,felül választunk’ és igazoljuk alkalmatlanságunkat.
2. Felülértékelve magunkat, egy nívót sugárzó kívánságlista alapján akarunk valakit – aki nem létezik.
Azaz, értékeljük magunkat és a többi embert, nem pedig szeretjük: tiszteld az erényeit (saját erényeidet), szeresd a hibáit (saját hibáidat). Önismeret, egészséges önbizalom, kitartás, egészséges mértékű önfeláldozás nélkül szinte biztos a párválasztás kudarca.

Érettség

Bonyolult lélektani folyamat, társadalmi szabályok, és a biológia irányítják a párválasztást. A pszichoszexuális érettség jellemzői: a partner iránti igény és törekvés, és az olyan partner megtalálása, akivel kölcsönösen kielégítő kapcsolatot tudnak kialakítani és fenntartani.
A sok feltétel sok kudarcot feltételez; ezt sokan nem viselik felnőttként, nem tanulnak belőle: inkább a szingliségbe menekülnek. Az jól hangzik, önállóságot, azaz felnőttséget feltételez.

Ám a felnőttség ennek pont az ellenkezője: dönteni és viselni a következményeket, megküzdeni, minden nap fejlődni.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást