Alázat, megalázkodás
A világ azt az illúziót táplálja belénk, hogy az egyén, ha valóban akarja, megteremti magának a számára megfelelő környezetet – másképp nem is felnőtt, hisz az egyedül is képes a boldog életre. Olyan illúziót kapunk, amiben nem kell komoly kompromisszumot kötni, nem kell segítséget kérni, nem kell tűrni.
Hibásan, megalázkodásnak nevezzük az olyan helyzetet, amiben függünk a másiktól, ahelyett, hogy (egy bizonyos pontig) egészséges alázatnak éreznénk. Alapvetően nem vagyunk tisztában magunkkal, önértékelési problémákkal küzdünk, és sem magunkkal, sem másokkal nem vagyunk elnézők.
