Elkezdett kellemesen felmelegedni az idő, így bátran kijelenthető, hogy végérvényesen is beköszöntött a tavasz. Ilyenkor az emberek jellemzően többször kimozdulnak otthonról, mint a hideg évszakokban. A jó idő hívogat bennünket, így sokan túrázással, kirándulással töltik a hétvégét. Az sem ritka, ha ilyenkor elkezdenek országon belül utazgatni az emberek akár családostól, hogy felfedezzenek olyan kirándulóhelyeket, amelyeket korábban még nem ismertek. (x)
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Éppen emiatt, nagyon fontos, hogy ebben az időszakban fokozottan odafigyeljünk autónk műszaki állapotára. Egy nagyobb út előtt mindenképpen érdemes szakemberrel is átnézetni az autót, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés bennünket egy ismeretlen környéken. Bár való igaz, hogy a téli időszakra alaposabban fel kell készítenünk a gépjárművünket, a jó idő beköszöntével egy teljes tavaszi átvizsgálás is szükséges.
Alkatrészek, amelyeknek állapotát tavasszal mindenképpen ellenőriznünk kell
A gépjármű tavaszi átvizsgálása során első dolgunk az legyen, hogy lecseréljük a téli gumiabroncsokat, és ellenőrizzük a felkerülő nyári gumik állapotát. Ha a kerekeket nem megfelelő körülmények között tároltuk, akkor megeshet, hogy a tárolás során eldeformálódtak, ha pedig már öreg gumikról van szó, akkor könnyen lehet, hogy túlságosan elkoptak már. Ilyen esetben mindenképpen új nyári gumi abroncsszettet kell vásárolnunk!
A téli hónapokban értelemszerűen jóval nagyobb megterhelés jut a fékrendszerre. Kevesen tudják, de a fékbetét, illetve a féktárcsa állapotára a hatással vannak az havas úton használt jegesedést gátló szerek. Éppen emiatt fontos, hogy ezeknek az alkatrészeknek az ellenőrzését mindenképpen ejtsük meg, még mielőtt egy nagyobb útra indulnánk az autónkkal. Szerencsére a fékek ellenőrzése ma már egy rutinműveletnek számít. Ha elvisszük az autónkat a szerelőhöz, először egy állapotfelméréssel fog indítani, amely során egyrészt megnézi a féktárcsákat, másrészt átvizsgálja az egész fékrendszert. Ebbe beletartozik a vezérlőberendezés, és az átvivő rendszer is.
Abban az esetben van szükség a fékbetét cseréjére, vagy a fékrendszer egyéb szerelésére, beállításaira, ha a szakember nem megfelelő működést tapasztal.
Ellenőrizd tavasszal az akkumulátort is!
Előfordulhat, hogy a hideg időszakban lecsökken a gépjármű akkumulátorának a hatékonysága, ez főleg akkor jellemző, ha ezekben a hónapokban kevesebbet is vezettünk. Az akksi ellenőrzését tavasszal abban az esetben sem szabad kihagyni, ha úgy tűnik, semmi gond nincs vele, hiszen nagyon kellemetlen tud lenni az, ha a semmi közepén robbanunk le az autónkkal a hétvégi kiruccanás alkalmával.
Tavasszal a fényszórók ellenőrzése sem maradhat el. A fényszóró búrák jellegzetes hibája, hogy egy idő után csúnyán bemattulnak az UV-sugarak miatt. Ezt a problémát jó, ha minél előbb orvosolni tudjuk. A tavaszi átvizsgálás alkalmával a kenőanyagok ellenőrzése, a futómű, és a lengéscsillapító ellenőrzése is nagyon fontos! Jó tudni, hogy a futómű hibája a gumiabroncsok gyors, és abnormális kopását idézheti elő.