Ezek a tavasz legjobban várt filmjei

Ezek a tavasz legjobban várt filmjei

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Ezek a tavasz legjobban várt filmjei

Készítsd a popcornt, szervezd le a randit vagy izzítsd a barátnőket, mert moziba megyünk! Hogy mit fogunk nézni? Idén tavasszal szerintünk ezeket, az előzetesek alapján ugyanis ezeket a filmeket várják már tűkön ülve a legtöbben.

Bosszúállók 3: Végtelen háború (Avengers: Infinity War)

Már az előzetes is rekordokat döntött, hiszen a Bosszúállók 3 trailerére többen voltak kíváncsiak, mint a nemrég szintén történelmet író AZ előzetesre.

A tavaly november végén világhálóra küldött előzetes óta pedig a rajongók tűkön ülve várják, hogy végre a Marvel filmjét is láthassák, ehhez pedig most már tényleg nem is kell olyan nagyon sokat aludni.

A Jim Starlin képregényíró által írt 1991-es Végtelen hatalom című kultikus Marvel-történeten alapuló Bosszúállók: Végtelen háború forgatókönyvét a legendás Christopher Markus – Stephen McFeely duó írta, a filmet pedig itthon a tervek szerint egy héttel az amerikai bemutató előtt, április 26-tól láthatják a mozikban a magyar rajongók.

Ready Player One

A 2040-es években az emberek jelentős része már nem is a valóságban, hanem egy virtuális világban, az OASIS-ban éli igazán az életét. Ennek a megalkotója elhalálozik és a nagy művét felajánlja annak, aki elsőként végigjátssza az erre az alkalomra kidolgozott kincskeresős játékát.

A Ready Player van egy nem is olyan távoli jövőben játszódó disztópia és utópia egyben, a legizgalmasabb pedig talán az, hogy míg a legtöbb futurisztikus sci-fi esetében azért nagyon nehéz elképzelni, hogy egy napon valóban valóság lesz az, amit a moziban látunk, ez a film – ismerve a virtuális valóság térnyerését és fejlődését – talán nem is rugaszkodik el olyan nagyon a valóságtól. Legalábbis nem annyira, hogy ne maradjon bennünk nyugtalanító érzés már az előzetes láttán is.

Kíváncsiak vagyunk, hogy a márciusi bemutató után hogyan érzünk majd.

Deadpool 2

Minden idők legpofátlanabb, legidiótább, ugyanakkor talán legkúlabb szuperhőse visszatér a mozivászonra, ráadásul 20th Century Fox előbbre is hozta a Deadpool 2 bemutatóját, így az már május 18-án a mozikba kerül az Egyesült Államokban – a hazai premierről pontos információt cikkünk megírásakor nem találtunk, de bízunk benne, hogy nekünk sem kell sokkal többet várnunk a piros kezes-lábasos igazságosztóra.

A Deadpool 2 előzeteseivel egyébként egy ideje már hergelik a rajongókat, de ahogyan az a készítők stílusához illik, ezek a kis jelenetek általában zseniálisak, ironikusak, rengetek bennük a pop- és szubkulturális utalás, az új film cselekményéről és bonyodalmairól viszont vajmi keveset tudtunk meg. Nyilván persze ez is része annak a nagyon merész szívatós macska-egér játéknak, amit a film a nézőkkel játszik, és ami miatt olyan sokan imádták már a Deadpool első részét is.

A partiállat (Life of Party)

Deanna (Melissa McCarthy) már benne van a korban és van egy már egyetemista lánya. Az egyetemet a gyerekvállalás miatt nem tudta befejezni, de ezt az álmát nem adja fel és ezért újra beiratkozik a felsőoktatásba.

A klasszikus vígjáték alapötlet (valaki életközi válságot él meg, ezért visszamegy beteljesíteni egy korábbi célját, és most helyt kell állnia a fiatalabbak között, úgy, hogy a legtöbb poén forrása az, hogy ő öregebb) sikerére Melissa McCarthy neve a garancia, rá valószínűleg akkor is sokan kíváncsiak lesznek, ha a sztoriról úgy is érzik, hogy korábban mintha már hallották volna párszor.

Külön piros pontot érdemel egyébként, hogy az előzetes alapján Deanna lánya abszolút támogatja az anyukája döntését, így végre talán egy vígjáték nem úgy ábrázolja az anya-lánya viszonyt, mintha kizárólag versengés, furkálódás és egymás cikizése meg letagadása szerepelne ezen a spektrumon.

VIDEO 6 dolog amit soha ne érints meg más házában

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!