Tanulni sohasem késő, tartja a mondás, és akinek van rá lehetősége, felnőttként is nyugodtan továbbképezheti, vagy akár átképezheti magát. Manapság már keveseket lep meg egy 30, vagy akár 40 fölötti „pályakezdő”, az alábbi szakmákban pedig akkora a hiány, hogy sokszor tényleg elég annyi, hogy a szükséges ismereteid meglegyenek, és akár már kezdhetsz is.
Programozó
Számtalan cikk és tanulmány született arról, miért hiányszakma a programzóé. Tény, hogy a felsőfokú képzésekre eleve kevesebben jelentkeznek, mint más, népszerűbb szakokra, de abban is lehet igazság, hogy az egyetemi képzések nem tudnak lépést tartani a gyorsan változó, és egyre nagyobb munkaerőt igénylő piaccal.
Éppen ezért jöttek létre olyan oktatási intézmények, amelyek akár felnőtteket is, bármilyen előképzettség nélkül, néhány hónap alatt programozóvá „nevelnek”, kiiktatva a fölösleges tárgyakat, az időhúzást, csakis a használható tudás átadására koncentrálva.
Így akár 4 hónap alatt is programozóvá válhat valaki, igaz, azért ez a néhány hónap korántsem sétagalopp, és a tandíj is relatíve magas, ám léteznek ösztöndíjak, vagy a képzés árát meghitelező iskolák is, egy jó programozónak pedig a kezdő fizetése is olyan magas lehet, hogy abból nem okozhat gondot a tanfolyam árának visszafizetése.
Mérlegképes könyvelő
Akár egy OKJ-s képzés keretén belül is el lehet végezni, és hiába választják sokan ezt a pályát, a frissen végzetteket mégis pillanatok alatt felszívja a munkaerőpiac, hiszen a végzettséghez kötött pozíciót nem töltheti be akárki, könyvelőre pedig minden, kisebb és nagyobb vállalkozásnak szüksége van.
Az azonos szektorba eső pénzügyi-számviteli ügyintéző, társadalombiztosítási vagy bérügyintéző, banki, befektetési termékértékesítő vagy biztosításközvetítő szakmák szintén keresettek, és az oktatási intézmények tapasztalatai szerint sokszor a pályakezdők is átlag fölötti fizetésre számíthatnak ezeken a területeken, mivel a munkaadóknak szükségük van rájuk, versenyeznek értük, így az állásokra pályázók megengedhetik maguknak, hogy válogassanak a lehetőségek között.
Logisztikus
A logisztika és szállítmányozás területén szintén viszonylag nagy a hiány, így ez egy újabb OKJ-s szakma, amivel szinte biztosan gyorsan lehet elhelyezkedni, és amivel a frissen végzettek is viszonylag jó fizetést remélhetnek.
Logisztikusként ráadásul nem csak a fővárosban lehet elhelyezkedni – ami sajnos sok szakma hátulütője – hanem a vidéki, de valamilyen iparral, gyárral bíró városok is kereshetnek szakembereket, sőt ezek az intézmények esetleg ösztöndíjakat is kínálhatnak a tanulmányok idejére azoknak, akik valamely hiányszakmát tanulják ki, és a későbbiekben náluk dolgoznak majd.
Ha a gyors elhelyezkedés számít
Sokan persze nem csak azt veszik figyelembe pályaválasztáskor, hogy milyen gyorsan találnak majd állást, hanem azt is, hogy a kiszemelt munka mennyire kényelmes, vagy mennyit fizet.
A szakmunkák ebből a szempontból sokszor elmaradnak az úgynevezett „fehér galléros” munkáktól, bár több szakma ismerete is mára olyan hiánycikké vált, hogy egy jó szakember akár egy diplomás fizetését is megkeresheti magának, sőt adott esetben akár többet is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium jogszabály-tervezete szerint hiány-szakképesítéseknek számítanak a fővárosban az alábbi szakmák: asztalos, burkoló, épület- és szerkezetlakatos, férfiszabó, gépgyártás-technológiai technikus, gyakorló ápoló, gyógyszerkészítmény-gyártó, hegesztő, húsipari termékgyártó, ipari gépész, kőműves, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, magasépítő technikus, női szabó, pék, szociális gondozó és ápoló, vasútforgalmi szolgálattevő, vegyésztechnikus, villanyszerelő, víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő.
Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy a felsorolt területeken végzők várhatóan nagyon gyorsan állást is fognak találni, de azt is, hogy a hiányszakmát választó diákok akár több tízezer forintos szakképzési ösztöndíjat kaphatnak tanulmányaik alatt.