Mindannyian ismerünk legalább egy tucat olyan embert, akik szakítottak a párjukkal, majd kicsivel később ráébredtek, hogy ez hiba volt. Ezek után kibékültek, és megpróbálták ott folytatni, ahol abbahagyták: egyesek sikerrel jártak, mások nem sokkal később megint szakítottak, és olyanok is vannak, akik azóta hol együtt, hol éppen külön élnek. Ha most te is hasonló cipőben jársz, és a kibékültél a pasiddal egy hosszabb szünet után, tudnod kell, hogy az alábbi dolgok teljesen meg fognak változni!
2/3 Nem lesztek már naivak
Mire eljuttok oda, hogy ismét egy párt alkottok, szinte biztos, hogy mindketten átéltetek nem kevés fájdalmat a szakítás és a másik tettei miatt. Sajnos ezek után egyikőtök sem lesz ugyanolyan, mint korábban. Valami ezt követően megváltozik az emberben, kevésbé lesztek naivak, és sajnos kicsit nehezebben is bíztok meg egymásban. Hogy megerősítsétek az egymásba vetett hitet, napról napra, együtt kell dolgoznotok érte.
Jobban kell éreztetnetek, hogy mennyire fontosak vagytok egymásnak, mint eddig bármikor, és nem szabad, hogy mindent magától értetődőnek vegyetek a kapcsolatban. Nem lesz könnyű, de ha erre képesek vagytok, erősebbé válhattok, mint korábban bármikor!
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!