Nem ugyanazt látjuk
Míg a barátaid, ismerőseid azt látják, hogy milyen szuper eredményeket értél el, addig te egészen másként tekintesz a helyzetedre.
Érthető, hiszen míg ők csak a végeredményt látják (például azt, hogy előléptettek a munkahelyeden), addig te tisztában vagy azzal is, mi történt előtte, milyen érzelmi hullámvölgyeken mentél keresztül, és hogyan viselkedtél.
Lehet, hogy ezt megelőzően már hónapok óta nem aludtál rendesen, sokat stresszeltél, és megállás nélkül dolgoztál – közben pedig időnként hibáztál, amiért a főnököd is leszidott. Olvass még a témában
A kutyád már azelőtt tudja, hogy kivel illesz össze, mielőtt te rájönnél
Így szúrhatod ki chat beszélgetésben, ha valaki hazudik neked
A körömrágás nem csak rossz szokás: ennek a súlyosabb problémának is tünete lehet
„Teljesen egyedül maradt, senkije nincs” – Az öregedő nárcisztikusok sorsa: amikor a szépség már nem elég
Te ezeket is látod, és kevésbé érzed nagy teljesítménynek az előléptetésed, míg mások „csak” azt tudják, hogy mindent beleadtál, és győztél!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






