Bármilyen üzletbe is térünk be, vannak olyan kiegészítők, amik megjelennek körülöttünk, bár ennek sok esetben nem vagyunk tudatában. Ennek pedig egészen egyszerűen az az oka, hogy ezeknek a kellékeknek a jelenlétét már természetesnek vesszük. (x)
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Ilyenek többek között például az etikett címkék is, amik jellemzően jelölési, illetve tájékoztatási funkciókat töltenek be. Gondoljunk csak a boltban megvásárolt élelmiszerre, aminek a hátoldalán ott van a tápértéket, szavatossági időt és vonalkódot tartalmazó címke.
Ahhoz azonban, hogy ezek az etikett címkék a megfelelő módon használhatóak legyenek, szükség van olyan eszközökre is, mint amilyen például egy megbízható működésű vonalkódolvasó. Elvégre annak hiányában nem lehet azonosítani, beolvasni a számítógépes rendszerbe az adott terméket.
Mire használhatók az etikett címkék?
Az etikett címkék tulajdonképpen a fogyasztói társadalommal egyidősek, hiszen miután elindult a tömeggyártás, és felkerültek a boltok polcaira a különböző termékek – például az élelmiszerek -, szükség volt azok megjelölésére, illetve azzal egyidejűleg a vevők tájékoztatására.
Ezeken a címkéken a vásárlók azonnal látják a legalapvetőbb információkat, úgy, mint például a termék megnevezését, árát, összetevőinek listáját, szavatossági idejét vagy a származási helyét. Így nem kell minden egyes alkalommal az eladókhoz fordulniuk, amikor ezekre az adatokra kíváncsiak lesznek, az ugyanis nagymértékben lelassítaná az eladás/vásárlás folyamatát. Helyette csak rápillantanak a címkére, és máris látnak minden fontos információt.

Az üzletekben nélkülözhetetlen a vonalkódolvasó
Az etikett címkéknek nem csak a tájékoztatásban van nagy szerepük, hanem a konkrét termékvásárlás folyamatában is. Ma már ugyanis az eladók nem úgy viszik fel a rendszerbe a megvásárolni kívánt termékeket a kasszánál, hogy bepötyögik az áruk adatait, hanem egyszerűen csak fogják a termékeket és a címkéjükön lévő vonalkódot odaérintik a vonalkódolvasóhoz. Így azok automatikusan bekerülnek a számítógépes rendszerbe, az áruk pedig összeadódik.
A vonalkódolvasónak vásárlóként is nagy hasznát vesszük, amikor például nem találjuk az adott termék árát, de kíváncsiak vagyunk rá. Ekkor csak annyit kell tennünk, hogy az üzlettérben lévő vonalkódolvasóhoz tesszük a terméket, a képernyőn pedig máris megjelenik az ára.
Vásárláskor rendelkezésre kell állnia a blokknyomtatónak is
A blokknyomtató az az eszköz, amin keresztül kinyomtatásra kerül a vásárlást igazoló blokk, miután az eladó minden terméket beolvasott – ez is egy olyan eszköz, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a termékvásárlás gyors és kényelmes legyen.
Látható tehát, hogy az etikett címke, a vonalkódolvasó és a blokknyomtató olyan eszközök, amik jelentős mértékben megkönnyítik és felgyorsítják a vásárlás folyamatát a bolti termékek kiválasztása és megvétele során.