Nézzünk, szerintük mi az az öt jel, amiből szerintük előre tudni lehet, hogy a frigy nem lesz tartós.
1. A pár külön tölti a fogadást
Az esküvő talán legjobb része a ceremónia utáni buli, ami arról szól, hogy a friss házasok a szeretteikkel ünnepelnek és szórakoznak. A fotósok szerint előfordul, hogy az ifjú párt – főleg a férjeket – jobban érdeklik saját barátaik és többet foglalkoznak velük, mint kedvesükkel. Szerintük ez intő jel, hiszen ez az éjszaka csak a szerelmesekről kellene szóljon.
Az rendben van, hogy a pár törődik a vendégekkel, de az már nem, ha a vőlegény órákon keresztül csak a haverjaival iszik, feleségét pedig hagyja a táncparketten egyedül táncolni. Olvass még a témában
„Rajtakapott, hogy megszagolom a kabátját” – Őrült történetek pasiktól, a kapcsolat elejéről
Így szeret az ágyban a Szűz: aprólékos, figyelmes és odaadó
Íme, az év utolsó megerősítése – csillagjegyed alapján
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





