Már nem kérek érzelmi érvényesítést
Volt idő, amikor felbátorodtam annyira, hogy meséltem az érzéseimről. Elmondtam, mit éltem át, mitől vagyok teljesen kiborulva. Olyan nyers választ kaptam, hogy totálisan padlót fogtam, és azóta is hallom azt az egyetlen, velős mondatot. Ott és akkor megtanultam: nem várhatok mást.
Egy terapeuta egyszer azt mondta nekem: olyan ez, mintha egy zárt ajtón kopogtatnál, amiről azt hiszed, hogy egyszer majd kinyílik – csak mert te szépen kéred. De ez az ajtó nem zárva van, ez az ajtó valójában nincs is ott.
Ez volt az a kép, ami tényleg megvilágított valamit. Ha valaki nem tanulta meg, hogyan kell empátiát, együttérzést adni, akkor azt tőle várni nem más, mint választott önkínzás. De ez nem jelenti azt, hogy én ne lehetnék együttérző saját magammal. És értékesnek látni önmagunkat akkor is, ha ezt más nem tükrözi vissza.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
