Világörökség azonosítója: 588. Ez a legérdektelenebb információ erről a helyről. Viszont az már nem az, hogy horgászparadicsom, csodás látvány, és csodás az élővilága. Aki a Duna mellett él, az különleges helyen él. Szinte mindenki, akit megérintett a Duna „szele”, szerelmes ebbe a folyóba. Persze vannak izgalmasabb folyók, talán vannak szebbek is, mégis a Duna kicsit más…
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
1/6 Pár szubjektív szó az „öreg hölgyről”
A magyarok nagy része csak azt a részt ismeri, mely mellett él, vagy amelyik része mellett eltöltött pár boldog percet.
Mindenkit elbűvöl. 2850 kilométer hosszú, így a második leghosszabb folyó, melynek folyása kultúrákat köt össze, vadregényes helyeken halad végig a legváltozatosabb módon.
Fontos nemzetközi hajóút, ám még fontosabb mint „lélek-út”.
A Duna mellett élők tudják, hogy ez az a folyó, amivel minden örömöt és bánatot meg lehet osztani, csak le kell ülni a partjára, és bele kell túrni a kavics tengerbe. Koros és méltóságteljes. Aki nem látta a Dunát, semmit sem látott a világból.
2/6 A Duna-delta, mint horgászparadicsom
A Duna-delta három fő ágat foglal magába, mely számos mellékággal rendelkezik. Ezen mellékágak között láp, nádas, erdő, homokdűne van, ami a helyet alkalmassá teszi arra, hogy a vízi élővilág igen gazdag legyen, és így is tudjon fennmaradni.
Szinte kihagyhatatlan az elköteleződött horgászok számára, hiszen élővilágának gazdagsága, leginkább zavartalansága az, ami horgászparadicsommá teszi. A környező lakóövezetekben sok lehetőség van megfelelő szállást találni.
A viziút-hálózat szövevényes labirintust alkot, melyet az ott lakók sem ismernek teljesen.
Egyértelműen a természet az úr, leginkább a vízben élő, vizet kedvelő állatok, a számtalan madárfaj, mely utóbbit zavartalanul lehet megfigyelni. Így nem csupán azoknak ideális nyaralóhely, akik szeretik a természetet, a halakat, hanem a madarászok paradicsoma is egyben.
Számtalan faj él itt. Teknősök, siklók, rágcsálók, békák. A Duna-delta 1938 óta Nemzeti Park, és 1990 óta Bioszféra Rezervátum.
Egyben a Világörökség része is. Ez az a hely, ahol a Duna visszafelé folyik. Persze ez kicsit túlzás, hiszen ez csak dagálykor jellemző, ám meghatározó, mert itt már szinte áll a Duna, így a hordalék folyamatosan területet vesz el a tengertől.