Mindig is az a típus voltam, aki egyszerre több dolgot csinál. Emlékszem, az első munkahelyemen én voltam az ember, aki rendszerint délre készen volt mindennel, mert pontosan tudtam, mik azok az üres két percek egy munkafolyamatban, amíg meg lehet csinálni egy másikat. Ez persze időnként hatékonynak tűnt – hiszen közben haladtam ezzel is, azzal is –, valójában azonban néha úgy éreztem, hogy szétforgácsolja az erőmet, és az is tény, hogy délre pontosan olyan fáradt voltam, mint azok a kollégáim, akik este 6-kor tették ki az utolsó email végére a pontot.
Az utóbbi években egyre többet hallottam arról, hogy a multitasking valójában illúzió. A mindfulness, a slow living és az önismereti trendek szinte egyöntetűen azt hirdetik: lassíts, koncentrálj egyetlen dologra, és legyél teljes figyelmeddel jelen abban, amit éppen csinálsz. Bevallom, hatott rám a gondolat. Sőt, egy ponton úgy éreztem, biztosan én vagyok az, aki rosszul csinál valamit, aki nem úgy éli az életét, ahogyan azt „kellene”.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






