Mindy és Emily barátsága is rossz irányt vett
Nem jó irányba vitték Emily és Mindy eddig gyönyörűen bemutatott barátságát sem, különösen az Alfie-szál miatt. Szerintem nem az a probléma, hogy Mindy egy ponton Alfie mellett kötött ki.
Korábban éppen az volt kettejük kapcsolatának ereje, hogy minden jel arra mutatott, Mindy éretten, őszintén és támogatóan tudott volna egy ilyen helyzetről beszélni Emilyvel. Emily karakterét pedig kifejezetten erősíthette volna, ha empátiával áll hozzájuk. Hiszen sosem érezhettük igazán, hogy Emily valóban szerette volna Alfie-t – sokkal inkább úgy tűnt, Gabrielt próbálta vele pótolni.
Ebben egyébként a sorozat önreflexiója jól működött: Emily pontosan megfogalmazta, hogy a baj nem Mindy és Alfie kapcsolata volt, hanem a titkolózás. Kár, hogy ezt a felismerést nem követte valódi érzelmi feldolgozás. Olvass még a témában
10 romantikus film a 90-es évek évekből, amit újra szeretnénk nézni
„A vécében találtam meg, ahol éppen a nővéremmel smárolt” – 10 szilveszteri buli a pokolból
3 dolog, amit idén nyáron nem csinálok – és ettől már most sokkal jobban érzem magam
A titokzatos Capri szigete. Hol szálljunk meg, mit látogassunk meg és mit együnk?






