Ma már minden harmadik ember azt mondja, hogy az infláció az egyik legfontosabb országát érintő probléma.
Az Ipsos havi What Worries the World nevű felmérése azt tárja fel, hogy a közvélemény szerint a legfontosabb társadalmi és politikai kérdések napjainkban 27 országban, 10 év adatai alapján, hogy kontextusba helyezze a legfrissebb eredményeket. A március végi, április eleji adatok alapján ettől tartanak legjobban az emberek.
Infláció
- Az infláció áprilisban az első számú globális aggodalom helyére emelkedett a rangsorban, 6 ponttal nőtt értéke az előző havi adathoz képest. Márciusban az infláció 2013-as bevezetése óta először került az öt legfontosabb aggály közé, most minden harmadik (32%) ember szerint ez az egyik legnagyobb probléma, amellyel országa szembesül.
- Az emelkedő árak miatti aggodalom növekedését jól szemlélteti, hogy januárban még minden ötödik (20%) ember választotta az inflációt az aggodalom legnagyobb okának Egy teljes évre visszatekintve az áprilisi adatot 22 ponttal magasabbnak találjuk, mint 12 hónappal ezelőttit (10%).
- Az aggodalom növekedése szinte általános volt, Kolumbia kivételével minden országban nőtt a múlt hónaphoz képest. A legnagyobb aggodalom Spanyolországban (+21 pont), Chilében és Peruban (mindkettő +14 pont), Magyarországon (+13) és Hollandiában (+10) van.
- Az infláció már Argentínában, Kanadában, Nagy-Britanniában, Lengyelországban, Törökországban és az Egyesült Államokban is az első számú aggodalomra ad okot, és most Németország is csatlakozik ehhez a listához.
Koronavírus
- Míg az infláció miatti aggodalom nőtt, a járvány miatti aggodalom csökkent. A koronavírus afebruári első helyről a nyolcadik helyre esett vissza a globális problémákkal kapcsolatos rangsorban, a Covid-19 zsinórban második hónapja a legalacsonyabb pontszámot érte el azóta, hogy két évvel ezelőtt elkezdték nyomon követni.
- Globálisan a koronavírus miatt aggódók aránya 15 ponttal csökkent a múlt havi 33%-ról mostanra 18%-ra. Minden vizsgált országban csökkenést tapasztaltak az Ipsos munkatársai – kivéve Kanadát, ahol ez sz érték 3 ponttal 27%-ra nőtt, és Svédországot (+1-9%).
- A Covid-19 miatt a legnagyobb aggodalom Japánban (47%), Dél-Koreában (45%) és Malajziában (41%) van. A Covid-betegség miatti aggodalom legnagyobb csökkenése Szaúd-Arábiában (-18), Malajziában (-16) és Brazíliában (-13) tapasztalható.
- Japán az egyetlen ország, ahol a Covid jelenti a legnagyobb gondot, szemben a januári 12. helyével.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!