Miért emlékszünk mégis egyes álmainkra?
Több magyarázat is létezik. Ha felébredünk az álmunk közepén, a szervezet újra normál üzemmódba kapcsol, így a noradrenalin is újra termelődni kezd, kapunk egy kis üzemanyagot, hogy az álom emléke bevésődjön. Reggel azért emlékszünk élénken az álomra, mert még a rövid távú memóriából hívjuk elő, a későbbi felejtés oka, hogy nem volt elég idő a hosszú távúba átírni az emléket, mert visszaaludtunk és újra leállt a hormontermelődés.
Az is segíti a noradneralin termelődését, ha az álom felkavarja az érzelmeinket. Ezért maradnak meg például a sokkoló rémálmok emlékei, akkor is, ha fel sem ébredünk közben. Agyunk blokkolhatja is az álmokat, ha azok nagyon valóságosak, intenzívek, hogy ne keverjük össze a valóság eseményeinek emlékeivel, így ez is egy magyarázat, hogy nem emlékszünk rájuk. A noradrenalin termelődése egyénileg is eltérő lehet, van, akinél több, van, akinél kevesebb termelődik. Emiatt is lehet olyan nagy különbség abban, ki mennyire emlékszik az álmaira. Vannak mélyen alvó emberek és azok, akik könnyebben felébrednek. Utóbbi csoport tagjainak aktívabban működik az agyuk éjjel is és valószínűleg jobban is emlékeznek az álmaikra.
Ha szeretnénk megőrizni az álmaink emlékét, érdemes naplót vezetni és lejegyezni még kora reggel az álom tartalmát, addig, amíg nem törlődik a rövid távú memóriából az emléke. De akár trenírozhatjuk is magunkat arra, hogy emlékezzünk az álmainkra. Aki pedig sokat gyakorol, akár megszabhatja álmai tartalmát is, vagyis tudatos álmodó. Mindebből látszik, mennyire érzékeny a határ az emlékek és álmok, a tudattalan és a tudatos működés között. Olvass még a témában
