Konstruktív vita
Voltak barátnőim, akikkel lehetett érdemben vitázni. Mindketten elmondtuk, kinek mi a baja és kerestünk valami kompromisszumos megoldást. Sajnos ezt természetesnek vettem és csak későn realizáltam, hogy a feleségemmel viszont – az esküvő óta – mindez képtelenség. Ő ugyanis minden egyes vitát meg akar nyerni.
Ha ő elmondja, milyen sokat dolgozik és én megértem, de rámutatok, hogy én is sokat dolgozom, akkor robban. Ha ő elmondja, hogyan szeretné másképpen a szexet, azt én vegyem tudomásul – és tudomásul is veszem – de ha én is megjegyzek pár dolgot, hogy ÉN minek örülnék, akkor mit képzelek magamról.
Nekem zokszó nélkül meg kell ennem a főztjét akkor is, ha irtózatosan elsózta (megeszem) de ő fintorog és megkóstolni sem hajlandó az én sütimet. Most már tudom, hogy igaz a mondás, miszerint a nők esküvőre vágynak, nem házasságra, a férfiak pedig barátnőre, nem feleségre. Olvass még a témában
Ez mutatja nálad, ha elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
Divat lett a valódi érdeklődés – A Z generáció már kifejezetten a „chalant” kapcsolatokat keresi
Ezért hiszek a második házasságom előtt is a szerelemben
„Egy férfi simán lefekszik olyan nővel is, akit nem kedvel” – férfiakat kérdeztünk erről a jelenségről

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






