Az férfiak őszintesége sok esetben csak még több konfliktust szül.
A terápia
A feleségem rávett, hogy menjünk el párterapeutához. Először vonakodtam, de a végén örültem, mert itt végre én is elmondhattam a gondjaimat. (Otthon minden veszekedésünk úgy zajlott, hogy a feleségem félórán keresztül üvöltve-sírva panaszkodott, majd amikor én is szót kértem, akkor sértődötten elvonult és meg sem hallgatott.)
A terapeutánál szavakba önthettem, hogy nekem mi a gondom és ott a feleségem nyugodtan reagált, majd hazaérve megint kezdődött a sírva-ordítás, majd elvonulás. Egy idő után már nem mertem mondani semmit a terápián, mert négyszemközt büntetett érte. Olvass még a témában
Végül a szakember kihúzta belőlem, hogy újabban miért nem „osztom meg az érzéseimet” és finoman kérdőre vonta az asszonyt. Ennek nagyon örültem egészen addig, amíg a feleségem hazafelé nem közölte, hogy ennek semmi értelme, új terapeutát kell keresnünk. Akkor bebizonyosodott, hogy soha nem is volt szándékában meghallgatni, engem mi bánt.
Jogi esetek
Én már nem mondom egy nőnek sem, hogy nekem mi nem tetszik, mert eddig csak ráfaragtam. Én képes voltam minden volt barátnőm sirámát türelmesen végighallgatni és nem kiakadni még akkor sem, amikor éktelen marhaságokat vagy öv alatti dolgokat hoztak fel. (Előbbi alatt a teljesen alaptalan féltékenykedésüket értem, utóbbi alatt pedig pl. azt, hogy a fejemhez vágták, hogy alacsony vagyok.)
A türelem viszont nekem sosem járt. Bármit mondtam kiakadtak, sírtak, hisztiztek vagy napokig duzzogtak. Az egyik exemtől kétségbeesetten megkérdeztem egyszer, hogy szerinted ez mégis hogyan fair?! A válasza: „Ha neked jogod van megosztani az problémád, akkor nekem jogom van reagálni rá!” Sakk-matt, erre nem tudtam mit mondani, azóta inkább hallgatok.
Nemtetszés kinyilvánítása
A feleségemet sosem kellett nyaggatni – ahogy egyetlen nőt sem – hogy beszéljen az érzéseiről, engem – mint kb. minden férfit – viszont igen. Ő kérte folyton, hogy végre mondjam el, mi bánt, de amikor megtettem, nagyon nem tetszett neki.
Amikor már két napja nem szólt hozzám megjegyeztem, hogy bánom, hogy megszólaltam, mert nyilvánvalóan nem javult, csak rosszabb lett minden, mire ő: „Majd ha olyan dolgokat osztasz meg, ami jogos, akkor nem fogok duzzogni.” Akkor megtanultam, hogy az én érzéseim sosem lehetnek jogosak én az univerzális igazság csakis a feleségem oldalán állhat. Két év múlva elváltunk.
Konstruktív vita
Voltak barátnőim, akikkel lehetett érdemben vitázni. Mindketten elmondtuk, kinek mi a baja és kerestünk valami kompromisszumos megoldást. Sajnos ezt természetesnek vettem és csak későn realizáltam, hogy a feleségemmel viszont – az esküvő óta – mindez képtelenség. Ő ugyanis minden egyes vitát meg akar nyerni.
Ha ő elmondja, milyen sokat dolgozik és én megértem, de rámutatok, hogy én is sokat dolgozom, akkor robban. Ha ő elmondja, hogyan szeretné másképpen a szexet, azt én vegyem tudomásul – és tudomásul is veszem – de ha én is megjegyzek pár dolgot, hogy ÉN minek örülnék, akkor mit képzelek magamról.
Nekem zokszó nélkül meg kell ennem a főztjét akkor is, ha irtózatosan elsózta (megeszem) de ő fintorog és megkóstolni sem hajlandó az én sütimet. Most már tudom, hogy igaz a mondás, miszerint a nők esküvőre vágynak, nem házasságra, a férfiak pedig barátnőre, nem feleségre.
A mondat
A feleségem otthon van a kilenc hónapos babánkkal, én dolgozom. Minden este rohanok haza, mert a babát én fürdetem, az esti etetés az enyém és én teszem ágyba. Hétvégén szintén végig enyém a gyerek, hogy a feleségem kicsit pihenhessen.
Most szombaton viszont kivételesen én voltam az, aki nem volt hajlandó a párjához szólni. No komment, hogy ez a feleségemnek csak másnap este tűnt fel és addig nyaggatott, hogy mi bajom van, míg végül összefoglaltam pár – végzetes – mondatban.
„Dráhám egész héten talpon vagyok reggel hat és este 11 óra között, tegnap hajnalban keltem a gyerekhez, megetettem, kitakarítottam a konyhát és még aludtál, mikor elmentem vásárolni a babával. Amikor hazaértem, elpakoltam a kaját és elkezdtem főzni, miközben te két órán keresztül a telefonodat nyomkodtad. Egyszer keltél fel – hogy kivedd a fagyit a hűtőből – akkor tíz percig veszekedtél velem, hogy rossz vajat vettem – hiába mondtam, hogy nem volt a megszokott – majd visszaültél a kanapéra és valóságshow-kat néztél estig anélkül, hogy tudomásul vettél volna engem vagy a gyereket. Bocsánat, ha ezek után nem vagyok cserfes kedvemben.”
A reakció az volt, hogy sírva elment a babával két napra az anyjához. A tanácsom az minden férfinak, hogy ne essetek bele a csapdába és soha nem mondjátok el a nőnek, hogy mi a bajotok.
