A Millennial és a Z generáció rájött, hogy az élet nem csak munkából áll és igazuk van

Amikor elkezdtem egy multinál dolgozni, még fiatal voltam és olyan naiv, hogy tényleg elhittem mindent, amivel odacsábítottak: „mi egy nagy család vagyunk, itt megalapozhatom a jövőm, a cég gondoskodik rólam.” Aztán elkezdtem a munkát és egyszer csak arra ébredtem, hogy három év alatt egyszer voltam nyaralni, akkor is vittem a laptopom a tengerpartra és minden nap legalább két céges hívást vettem fel.

Továbbá arra, hogy nem járok sem szórakozni, sem edzeni, gyakorlatilag sehova, mert estig bent gürcölök vagy ha mégsem, akkor is annyira ki vagyok facsarva nap végére, hogy örülök, ha hazaesek, lezuhanyzom és bedőlök az ágyba. Rájöttem, hogy ez így nem élet.

Egész évben bejártam dolgozni, akkor is, amikor olyan beteg voltam, hogy egy levél gyógyszerrel a szervezetemben tartottam prezentációt, mert más nem tudta megcsinálni. Aztán egyszer - valószínűleg a túlterheltség miatt - tényleg olyan beteg lettem, hogy egy hétig az ágyat nyomtam.

Amikor - még kótyagosan és gyengén - visszamentem dolgozni, a felettesem olyan passzív agresszív megjegyzéseket tett, mintha nyaralni mentem volna el a legnagyobb hajtás közepén. A végén elérte, hogy olyan lelkiismeret furdalásom lett, hogy elsírtam magam, amiért „a kollégákat benne hagytam a slamasztikában és helyettem kellett dolgozniuk.” Pont hívott anyám, aki közölte, hogy abban a percben álljak neki megírni a felmondásom. Így is tettem, a mai napig hálás vagyok neki ezért.