Sokan nem is tudják, kitől kérhetnének segítséget. Legyen szó menstruációs problémákról, fogantatásról, szülésről – nincs elegendő információnk és az egészségügyben sincs sok esetben megfelelő támogatás. Nem régen egy ismerősömmel beszélgettem, aki arról mesélt, hogy a kórházban a négygyerekes takarítónő szánta meg és mutatta meg neki, hogyan kell helyesen szoptatni.
Gina: Ez egyúttal elszomorító, másrészt szívderítő, mert tökéletes példája az úgynevezett „vörös fonálnak”, ami összeköti a nőket. Beszédes szavunk a nővériség is: a tudásnak, tapasztalásnak anyáról lányra kellene szállnia, de a nők közötti természetes kapcsolódás szétszakadt. Ezért nem merünk segítséget kérni még a barátnőinktől sem, mert szégyelljük, hogy a kórházból hazakerülve nincs rendben a lakásunk vagy nem úgy nézünk ki, ahogy mások megszokták. Pedig, ha megkérnénk valakit, hogy hozzon egy tál levest, vagy mosogasson el, az nagy segítség lenne. Ehelyett inkább egyedül maradunk félelmeinkkel, nehézségeinkkel és a halmozódó, negatív érzéseinkkel, amik nem múlnak el nyomtalanul.
A szégyenérzetünk, hogy kik vagyunk, hogyan nézünk ki – ezek a társadalmi elvárások nagyon mélyen beépültek és kontroll alatt tartanak minket.
Manapság, ha egy nő segítséget kér a gyerekével kapcsolatosan, gyakran elítélik – sokszor más nők. Ezeket a stigmákat kellene feloldani. Jó más nőkkel kapcsolódni, jó segítséget kérni, és ebből mindenki csak profitál. El kellene fogadni, hogy nem tudunk és nem is kell mindent egyedül csinálnunk!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
