Ugyanakkor keltem, mint korábban, és hagytam időt magamnak enni, a kávét meginni a nyitott ablak mellett, és elolvastam a híreket, baráti posztokat.
Néha volt kísértés arra, hogy kinyomjam az ébresztőt, de néhány nap után éreztem, hogy bár egyedül vagyok, és hiányzik a társaság, a lelkemnek mégis jót tett az a fél óra reggeli feltöltődés.
A bulizások, baráti programok mellett a testvéreim társasága hiányzott a legjobban. Tudom, hogy őket még egy darabig nem láthatom, hiszen messze lakunk egymástól, ezért sokat tanakodtam azon, hogyan csökkentsek a honvágyamon.
A telefonhívásokon és cseteléseken túl kialakítottunk egy közös csetet, ahol sorozatokat és filmeket ajánlunk egymásnak, (együtt, mégis külön) megnézzük őket, aztán beszélgetünk róluk.
Sőt, olyan is volt, hogy postán küldtünk egymásnak könyveket, mert mindenkinek lapult a polcán valami, ami a másikat érdekelhette. Megtaláltuk a módját annak, hogy bár nincs lehetőségünk találkozni, és nem tudunk személyesen beszélgetni, mégis folyamatosan azt érezzük, hogy lélekben együtt vagyunk. Olvass még a témában
Szerintem kétféle ember létezik: az egyik az, aki egyedül képes a leginkább sportolni, edzeni, és az, akit a társaság motivál, annak hiánya pedig eltántorít tőle. Én sajnos a második vagyok, ezért a házi karanténom első négy hetében alig mozogtam valamit. Persze a kilók könnyedén feljöttek! Körülöttem egyre többen kezdtek el online órákra járni: volt, aki a jógára esküszik, más az aerobikra, de mindannyian egyetértettek abban, hogy motiválja őket az, hogy ezek élőben zajlanak le. Úgyhogy adtam esélyt az egyiknek, és be kellett látnom, hogy tényleg előbb ráveszem magam a sportolásra, ha tudom, hogy több emberrel együtt csinálom. Ezt mindenkinek javaslom, aki nem bír nekikezdeni az otthoni edzésnek!
És a végére hagytam a legkritikusabb pontot: a szingliségemet. Három éve vagyok egyedül, úgyhogy tény, hogy bár egészen hozzászoktam ehhez, azért közben egyre jobban hiányzik is a szerelem. Mielőtt a koronavírus megjelent volna, elkezdtem randizgatni egy pasival, és jól alakultak a dolgaink. Aztán a harmadik randi után nem tudtunk többet találkozni, és a beszélgetések szép lassan megszűntek. Lehet, hogy ha vége lesz ennek az egésznek, újra találkozunk, de rájöttem, hogy a mostani helyzetben kár bármibe is beleringatnunk magunkat. Én azok közé tartozom, akik nem regisztráltak a Tinderre, mert tudom, hogy az egyedüllétemet nem csillapítaná.
Azt gondolom, mindenkinek más megoldás segít egyedülállóként ebben a helyzetben, és mindenkinek azt kellene tennie, ami jól esik neki.
Ha neked az segít, hogy beszélgetsz több emberrel is a társkeresőn, nyugodtan csináld! Ha most tudod, hogy úgysem jutnál senkivel egyről a kettőre, inkább támaszkodj a barátaidra. A jó hír, hogy semmi sem tart örökké, és előbb-utóbb a koronavíruson is túlleszünk. Ha pedig ez végre megtörténik, bőven lesz még időnk megtalálni a szerelmet! Addig pedig élvezd ki azt, hogy életedben először nyugodtan otthon maradsz, akár heteken át is. Én erre próbálok fókuszálni!
