„Ma végigültem három értekezletet és túléltem egy konfliktust a főnökömmel – megérdemlek egy csokit.” „Egész hétvégén csak lustálkodtam meg sorozatot néztem, úgyhogy hétfőn csak egy saláta lesz ebédre.” Ismerős mondatok, igaz? Az evéshez való viszonyunk gyakran túllép azon, amit az étel valójában jelentene: táplálékot a testünknek.
Jutalmazunk, bánatot csillapítunk vagy épp büntetést mérünk ki önmagunkra általa – mintha az étel nem is a túléléshez szükséges üzemanyag lenne, hanem valami erkölcsi mérce: akkor jár, ha „megérdemeljük”, vagy megvonjuk magunktól, ha „rosszul viselkedtünk”.
Pedig az étel önmagában nem jutalom, nem bűn, nem dicséret és nem büntetés. Az étel tápanyag. A testünk üzemanyaga, amit minden nap be kell töltenünk, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz napunk volt, hogy sikeresnek vagy épp motiválatlannak érezzük magunkat. De a kultúránk nem így tekint az ételre. A „bűnöztem egy szelet tortával” típusú mondatok szinte észrevétlenül építik be a gondolkodásunkba, hogy az evés valamiféle morális döntés. Hogy „jók” vagy „rosszak” vagyunk attól függően, mit és mennyit eszünk.
Ennek a torz viszonynak a gyökerei mélyre nyúlnak, hiszen az evés nemcsak biológiai szükséglet, hanem szociális esemény is. A vasárnapi ebédek a nagyinál, a születésnapi torta gyertyafújással, a karácsonyi bejgli – ezek mind olyan emlékek és szertartások, amelyek szorosan összekapcsolódnak az étellel. Az étel örömforrás. Kapcsolatépítő. Együttlét. És ez így van rendjén. Nem kell steril üzemanyagtartályként tekintenünk a testünkre, amibe csak a leggazdaságosabb opciókat töltjük. A közös étkezések öröme, az ízek élvezete nem valamiféle gyengeség vagy bűn, amit szégyellni kellene. Olvass még a témában
10 hasznos dolog, amivel segítheted a helyi állatmenhelyeket
„Elvettem feleségül a gimis barátnőmet.” – Férfiak, milyen rossz döntés kísért titeket a mai napig?
Tele a szekrényed, de nincs egy rongyod se? Nekem egyetlen délelőtt helyre tette a ruhatáramat
Figyelem, kezdődik! Ezt csináld, ha rádtör a tavaszi fáradtság
