Címlap / Szerelem / Esküvő / 6 dolog, amit nem szoktak előre...

6 dolog, amit nem szoktak előre elárulni a házasságról

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

A család többet számít, mint gondolnád

A szülőktől való leválási folyamat elengedhetetlen része, hogy házaspárként immáron független családként ismerjenek el benneteket, önálló akarattal, véleménnyel és döntésekkel.
Ez csak akkor zajlik egészségesen, ha sem teljes azonosulásra nem törekedtek – azaz nem szeretnétek mindent ugyanúgy csinálni, mint ők –, sem pedig homlokegyenest az ellenkezőjét nem akarjátok megvalósítani az ő cselekedeteiknek. Az őszinte, nyílt kommunikáció hosszú távon megoldást nyújt mindenre.

Több felelősség vár rád, mint hinnéd

Érzelmi hullámvasút, öröm és bánat, munkahelyi problémák, mázli- és pechszéria anyagi téren, betegségek, családi gondok, ünnepek, konfliktusok… Ha házasságban élsz, a jóból és a rosszból is kétszer annyi jut, hiszen a párodat érő ingerek közvetetten rád is kihatnak.
Fontos, hogy ne akard egyedül megoldani a másik problémáit – főleg a háta mögött ne, vagy akkor, ha egyértelműen kijelentette, hogy nem tart erre igényt! A beavatkozásnak való ellenállás olykor nehezebb, mint amilyennek a cselekvés tűnik.

Oldalak: 1 2 3 4

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.