Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 4 dolog, amit a 18-as karikás filmekből...

4 dolog, amit a 18-as karikás filmekből elleshetsz és sokkal boldogabb leszel tőle

Örömszerzés magadnak

Ugyan a női orgazmus sokszor csak megjátszott rész a filmekben, a valóságban arra kell törekednetek, hogy ne hiányozzon az életetekből. Sokan nem fordítanak az elérésére kellő hangsúlyt, pedig összekovácsolja a kapcsolatot, és pörgősebbé teszi a szexuális életet, ha az együttléteket mindkét fél egyformán élvezi.

Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél

De mi a helyzet, ha ez neked nem megy olyan könnyen? A filmek erre is megmutatják a megoldást. Először is, a petting, az orális szex természetes és alapvető, márpedig ezekkel egy átlagos nő sokkal könnyebben eljut a csúcsra, mint a hagyományos együttlét során.

Végül pedig a színésznők nem félénkek, és saját kezükbe veszik az irányítást, ha szükséges – még pedig szó szerint. Nem muszáj tehát feltétlenül a párodtól várni a „csodát”, nyugodtan besegíthetsz. Ezt legalább annyira izgatónak fogja találni, mint azt, hogy eljutsz a csúcsra.

Olvass még a témában

Tipp: Ha nehezen jutsz el a csúcsra, válasszatok közösen egy izgalmas segédeszközt!

Következő cikkünkÍgy lehet ez életetek legromantikusabb nyara – 5 imádnivaló ötletÚgy érzed, itt az ideje némi romantikát csempészni a kapcsolatotokba? Erre kiváló időszak a nyár, azon belül is a szabadság, amikor mindenki felszabadultabb. Na, de milyen ötletekkel dobhatod fel a hangulatot? Őszintén: mikor reggeliztetek utoljára ágyban? A többség nem kerít erre olyan gyakran sort, elvégre csak keveseknek van…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Penészes szilikon a zuhanyzóban? Az éjszakai hipós trükk
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.