Nem meglepő, hogy hajlamosak vagyunk azokat jobban kedvelni, akik hasonlítanak ránk, ráadásul ezt számos kutatás is igazolja. De az, hogy miért kedvelünk olyan embereket leginkább, akik olyanok, mint mi, ennél jóval bonyolultabb. Először is, különbség van aközött, hogy valóban sok a közös bennünk (amit tényleges hasonlóságnak nevezünk), és aközött, hogy úgy véljük, sok a közös bennünk (észlelt hasonlóság). Ez a két hasonlóság minden bizonnyal valamiféle kapcsolatban áll egymással, de nem pontosan ugyanaz.
Minél kevesebb információval rendelkezünk valakiről, a valódi hasonlóságok annál inkább megérintenek.
A tanulmányok alapján elmondható, hogy azok, akik egy idegenről csak olvasnak, és valójában nem találkoznak vele, a közös pontok felismerése által megkedvelik az illetőt, mert nincs semmi más, amivel megalapozhatnák az első benyomásukat róla.
Olyankor, amikor az embereknek több esélyük van valóban megismerni a másikat, pl. a barátságok és a romantikus kapcsolatok esetén, a tényleges hasonlóságnak nincs hatása a kapcsolatra. Részben ez azért van, mert a hosszú távú kapcsolatokban az emberek már kiszűrték azokat, akiket nem szeretnek. Olvass még a témában
Mit gondolnak igazából a férfiak a rövid hajú nőkről? Megkérdeztük őket!
„Nem bírom elviselni a feleségem állandó panaszkodását.” – Férfiak történetei a párjuk állandó ventilálásáról
„Ez így nem igazságos…” Miért van az, hogy a férfiak egyes nőkkel hercegnőként bánnak, míg másokkal rosszul?
„Bocs, de jobbra váltottam.” – Mi történt, amikor az ex évek után megkeresett és te válaszoltál?
