Otthon / Utazás

A csodálatos Karlovy Vary

A csodálatos Karlovy Vary

Amikor valakinek megemlítik Karlovy Vary nevét, elsőként minden bizonnyal a Hotel Pupp ugrik be. Ennek oka nagyon egyszerű, hiszen ez a szálloda Csehország leghíresebbje, és itt forgatták a Casino Royale című James Bond filmet, de több alkotásban is szerepelt. Ráadásul többek között ez a hotel ad helyet az évente megrendezett Nemzetközi Filmfesztiválnak is.

Természetesen Karlovy Varyban nem csak a Hotel Pupp kínál látnivalót és szállást, hiszen Európa egyik legrégebbi fürdővárosáról van szó. A települést IV. Károly német – római császár alapította 1370-ben, és a nevét is róla kapta. 1508-tól Európa első gyógyhelye lett, majd később, a 30 éves háború idején igen nagy népszerűségre tett szert. Ez nem is csoda, hiszen rengeteg meleg vizes gyógyforrással rendelkezik, melyek lazításra és egészségmegőrzésre, valamint gyógyításra is alkalmasak. 

Fekvésének köszönhetően télen is és nyáron is nyújt kikapcsolódási lehetőségeket, hiszen a várost hegyek veszik körül. Emellett természetesen a magaslatokat erdők borítják, így természet szerelmesei is megtalálják a számításukat. Nem utolsó sorban a város területének 36%- át erdők és parkok alkotják, tehát igencsak kellemes kikapcsolódással kecsegtet egy jó kis séta.

A gyógyfürdők

Magától értetődően a természeti kincsek mellett a város bővelkedik az építészeti szépségekben is. Elsőként érdemes megemlíteni a fürdő-épületeket. A leghíresebb az I. számú, melyet Császárfürdő néven is szoktak emlegetni. Ez az épület a Hotel Pupp közelében található, és impozáns homlokzatával lenyűgöző látványt nyújt. Karlovy Varyban 13 nagyobb és 300 kisebb gyógyvizű forrást lehet felkeresni, melyek 34°C és 73°C-között vannak. A fürdők mind csodálatosak, és külön jó oldaluk, hogy egy sétánnyal jó néhány össze is van kötve.

Ezek az épületek nem mások, mint a kollonádok, vagyis oszlopcsarnokok. Ezeknek eredeti célja az volt, hogy a lakosok kényelmesen és a természeti erőktől valamelyest védve sétálhassanak el a gyógyvizekhez, és vehessenek magukhoz belőlük. A legnagyobb a Malomkő Kollonád, mely 1871-1881 között nyert formát. Méreteit tekintve is igazán lenyűgöző: 132 méter hosszú és 13 méter széles, benne összesen 124 oszloppal. Ez a sétány 5 forrást fed le.

Gyönyörű látnivalók

Semmiképp sem érdemes kihagyni az ide látogatóknak a híres Szt. Péter és Pál templomot, mely ortodox épület, és mint ilyen, gyönyörűen díszített és cicomázott. Az építésének nem kis költségeit a városban pihenő és gyógyuló, gazdag orosz látogatók vállalták.

A másik gyönyörű templom a Mária Magdolna névre keresztelt barokk épület, mely az eredetileg gótikus, ám elpusztult templom helyére épült 1737-ben. Maga a létesítmény is lenyűgöző látványosság, de semmiképp sem szabad kihagyni a belsejében megtekinthető olajfestmények sorát sem.

Tavasztól télig várja a fürdőzni vágyókat a város, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy telente a téli sport szerelmesei is megtalálhatják itt a számításukat. Ráadásul egy fárasztó, síeléssel, snowboardozással, vagy éppen szánkózással töltött nap után a meleg vízben való ejtőzés igazán csodálatos élményt jelent.

Szállások tekintetében is széles a választék, kinek – kinek a pénztárcájához mérten. Egy kisebb hotelben egy fürdőszobás szállás már 10 000 forintos éjszakánként áron elérhető, de aki ragaszkodik a luxushoz, az egy szobáért 90 000 forintot is leszurkolhat minden éjjel után.

Láthatjuk, hogy Karlovy Vary nem éppen a legolcsóbb hely a világon, de garantáltan kárpótol minket az árért a látványosságok sora, a gyógyvizes medencék és a természeti értékek egyvelege.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást