Biztos jelek, hogy nem akar mást, csak ágyba bújni veled

Biztos jelek, hogy nem akar mást, csak ágyba bújni veled

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Biztos jelek, hogy nem akar mást, csak ágyba bújni veled

Nem feltétlenül van gond az egyéjszakás kalandokkal, azzal viszont igen, ha erről a tervről csak az egyik fél tud. Úgy érzed, állandóan kihasználnak a pasik? Ez még akkor is előfordulhat, ha mindent jól csinálsz, hát még akkor, ha nem figyelsz az alábbi jelekre!

Gond nélkül vizslat

Az elismerő pillantások nagyon jól tudnak esni, de nem akkor, ha túlzásba viszik őket. Ha úgy érzed, a kiszemelted már szinte a tekintetével levetkőztet, miközben még azt sem tudja, hogy hívnak, az semmiképpen sem jó jel. De még nem a legrosszabb! Érdemes átgondolnod a vele kapcsolatos terveidet, ha akkor is csak a nyakadtól lefelé bámészkodik, amikor éppen magadról mesélsz neki.

Még rosszabb a helyzet, ha a beszélgetést is rendszeresen intim témákra tereli. Szerencsére tehetsz vele egy próbát: csak akkor kapja fel a fejét, ha +18-as kalandokról mesélsz, vagy mással is le tudod nyűgözni?

Gyorsan letudná a kötelezőket

Árulkodó jel az is, ha úgy érzed, hogy a randikra egyfajta kötelező, de felesleges körökként tekint. Nem igazán foglalkozik a mondandóddal, és sokszor süt róla az unalom. Úgy viselkedik, mintha mennie kellene valahova – ezzel azt próbálja éreztetni veled, hogy ha te nem, akkor majd más valaki kötélnek áll.

A kérdés az, belemész-e ebbe a gyermeteg játékba? Ha igen, akkor azzal számolnod kell, hogy ez a viszony jó eséllyel csak az egyéjszakás kalandig vezet. Amennyiben ezzel nincs problémád, bátran vágj bele! De ha ennél komolyabbra vágysz, inkább olyan férfival ülj le randizni, aki nem csak „elviseli” a társaságodat, hanem érdeklődik is a személyiséged felől.

Az intim szférádban ácsorog

Akadnak olyan emberek, akik egyszerűen nem veszik észre, amikor belépnek a másik intim szférájába. Esetükben sokszor elég annyi, ha egy fél métert hátralépsz, hogy legalább ne húsz centiről kelljen egymás arcát vizslatnotok.

Az olyan pasit azonban, aki csak ágyba akar vinni, nem tudod így lerázni: ha hátralépsz, ő követ, és úgy érzed, szinte belesimul az aurádba. Minden alkalmat megragad arra, hogy beléd karoljon vagy megöleljen.

Egy-két odaillő érintés egyértelműsíti, hogy nem a haverod akar lenni, és ezzel nincs is gond – más azonban a helyzet akkor, ha már az első beszélgetésnél úgy viselkedik, mintha három éve járnátok, és te lennél a mindene…

Túlságosan rámenős

Ennél egyértelműbb jelet keresve sem találhatnál, na de ki dönti el, mi a túl sok? Ez nyilván nagymértékben függ az adott helyzettől, a személyiségetektől, a körülményektől. Ha egy buliban jöttök össze, mégpedig tánc közben, akkor nem számít túlzásnak, ha megfogja a derekadat, de ha úgy ül melléd az étteremben, hogy át tudjon ölelni, akkor az nyilván sok.

Ha már nem ez az első randitok, nem feltétlenül kell kiborulnod, amikor a búcsúcsókot kicsit hevesebbre veszi – ha viszont már az első alkalommal falnak dönt, akkor azt nyugodtan túlzásnak veheted… A lényeg: ha azt érzed, hogy ez neked kellemetlen, de ő megsértődik a visszautasításodon, akkor biztos lehetsz benne, hogy csak ágyba akar vinni.

VIDEO Így tedd fel helyesen a kontúrt, bronzosítót és pirosítót

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!