Koraszülésnek a 40. helyett a 37. terhességi hét előtt bekövetkező szülések számítanak, ám a koronavírus miatti karantén idején, különböző országok kórházaiban jelentős visszaesés volt tapasztalható a koraszülések számában. Világszerte számos orvos csoport észlelte a pozitív változásokat és egymástól teljesen független vizsgálatokba kezdtek, hogy kiderítsék, minek köszönhető a javulás. Számos nemzetközi cikk és publikáció jelent meg az elmúlt hetekben a témában, Magyarországon a National Geographic írt a globálisan észlelhető pozitív változásról.
Az első tudományos publikáció az Ír Neonatológiai Társaság és szülőszervezet részéről jelent meg, amely ugyan egyelőre nem ellenőrzött publikáció, de pár nappal később a dán kutatócsoport is hasonló eredményekről számolt be. A Covid-19 vírus okozta karantén idején, ezen két magas jövedelmű ország orvosai teljesen váratlan helyzetben találták magukat. Dánia és Írország jelentései szerint a 37. várandóssági hét alatti koraszülések száma 90%-kal esett vissza és ezen belül az 1500 gramm alatti babák születési aránya 73%-kal csökkent.
Ez mindenképpen örvendetes hír, ugyanakkor a rejtélyes javulás oka egyelőre ismeretlen. Elképzelhető, hogy a járvánnyal kapcsolatos intézkedések hatására kialakult jobb levegőminőség és/vagy csökkent anyai fertőzések, vagy általában a kevesebb stressz áll a háttérben. Olvass még a témában
Emlékszel az F1-pilótára, aki összetörte a Herendi porcelánserleget? Lando Norris ma már milliók kedvence
Merre tart az emberi evolúció? Érvényes még a Darwini elmélet?
Egy merész lépés a jövő felé: AI-projekt indult Károly király nevében Oxfordshire-ben
Tévedhettek a szakértők? Ennyien élhetünk valójában a Földön
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




